Guru LWG Feeder Special Méret: 14 - Szakállas Feeder Horog
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Guru LWG Feeder Special Méret: 14 - Szakállas Feeder Horog
Guru Super XS Eyed Barbless Méret: 14 - Guru Szakállnélküli Feeder Horog
Guru Super XS Méret: 14 - Guru Szakállas Lapkás Horog
Haldorádó SpéciMethod Rig 9 Braid 10 mm / 10 Barbless - Szakállnélküli Előkötött Feeder Horog
Horog BKK FANGS-62 UA Méret: 1 - 6 db/csomag
Horog BKK FANGS-62 UA Méret: 2 - 7 db/csomag
Horog Carp Academy Teflonos XS-2 Size:04
Horog Fox Edges Stiff Rig Beaked S:05 CHK168
Horog Gamakatsu A1 Team Feeder Carp Feeder Size:06
Horog Gamakatsu A1 Team Feeder Strong Carp Size:10
Horog Gamakatsu A1-G-Carp Green Super Size:04
Horog Gamakatsu A1-G-Carp Green Super Size:06
Horog Gamakatsu F-22 25db/cs Size:12
Horog Gamakatsu F-314/N/L Size:01 6db/cs
Horog Gamakatsu F-314/N/L Size:02 8db/cs
Horog Gamakatsu F-314/N/L Size:06 10db/cs
Horog Gamakatsu LS-1810B size:10 25db/cs
Horog Gamakatsu LS-1810B size:16 25db/cs
Horog Gamakatsu LS-1810B size:6 25db/cs
Horog Gamakatsu LS-4644F size:4/0 6db/cs
Horog Gamakatsu LS-5314F size:2/0 6db/cs
Horog Gamakatsu LS-5314N size:4/0 6db/cs
Horog Gamakatsu Power Carp Hair Rigger BL Size:14
Horog Gamakatsu Power Carp Ring Eye Size:10