Gamakatsu Worm 34 Méret: 3/0 - Gamakatsu Süllőző Horog
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Gamakatsu Worm 34 Méret: 3/0 - Gamakatsu Süllőző Horog
Gamakatsu Worm 36 Méret:4/0 5db/cs - Gamakatsu Süllőző Horog
Gamakatsu Worm-330 Méret: 5/0 - Gamakatsu Offset Horog
Guru Előkötött Feeder Horog Méret: 14 - Guru SMWG Standard Hair 4" (0.19mm)
Guru Fine Wide Gape 14 - Guru Lapkás Horog
Guru Fine Wide Gape 16 - Guru Lapkás Horog
Guru Fine Wide Gape 18 - Guru Lapkás Horog
Guru Horog Super Pellet Waggler Méret:14
Guru Light Wide Gape Feeder Méret: 10 - Guru Feeder Horog
Guru LWG Feeder Special Méret: 14 - Szakállas Feeder Horog
Guru Super XS Barbed Méret: 12 - Guru Szakállas Feeder Horog
Guru Super XS Eyed Barbless Méret: 14 - Guru Szakállnélküli Feeder Horog
Guru Super XS Méret: 14 - Guru Szakállas Lapkás Horog
Halcatraz Method Feeder Horog Méret: 8 - Halcatraz Szakáll Nélküli Előkötött Feeder Horog
Haldorádó SpéciMethod Rig 9 Braid 10 mm / 10 Barbless - Szakállnélküli Előkötött Feeder Horog
Horog BKK FANGS-62 UA Méret: 1 - 6 db/csomag
Horog BKK FANGS-62 UA Méret: 2 - 7 db/csomag
Horog Carp Academy Teflonos XS-2 Size:04
Horog Fox Edges Stiff Rig Beaked S:05 CHK168