Gamakatsu Trailer Horog Méret: 1/0 Spinnerbait Csalihoz...
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Gamakatsu Trailer Horog Méret: 1/0 Spinnerbait Csalihoz...
Gamakatsu Worm 31 Méret:2/0 - Süllőző Horog
Gamakatsu Worm 36 Méret:1/0 6db/cs - Gamakatsu Süllőző...
Gamakatsu Worm 36 Méret:2 6db/cs - Gamakatsu Süllőző...
Gamakatsu Worm 36 Méret:4 6db/cs - Gamakatsu Süllőző...
Guru Előkötött Feeder Horog Méret: 10 - Guru...
Guru Előkötött Feeder Horog Méret: 12 - Guru...
Guru Előkötött Feeder Horog Méret: 12 - Guru...
Guru Előkötött Horog Csalitüskével - Ready Rig Bayonets...
Guru Előkötött Horog Csalitüskével - Ready Rig Bayonets...
Guru Előkötött Horog Csalitüskével - Ready Rig Bayonets...
Guru Előkötött Horog Super - Guru LWG Méret:12
Guru Horog LWG Spade End Size:12
Guru Horog LWG Spade End Size:14
Guru Horog X-Strong Carp Spade Size:10
Guru Horog X-Strong Carp Spade Size:12
Guru Horog X-Strong Carp Spade Size:14
Guru Horog X-Strong Carp Spade Size:16
Guru QM1 Előkötött Feeder Horog Monofil Zsinórral...