Carp Academy KARMA Wide Gape XR BB 6 - Carp Academy Szakállnélküli Pontyozó Horog
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Carp Academy LineAliger Rig Size:6 - Előkötött Horog
Carp Academy Pop Up Rig Pontyozó Előke Horog Méret: 2-es - Carp Academy Előkötött Horog 2db/cs
Carp Academy Pop Up Rig Pontyozó Előke Horog Méret: 4-es - Carp Academy Előkötött Horog 2db/cs
Carp Academy Pop Up Rig Pontyozó Előke Horog Méret: 6-os - Carp Academy Előkötött Horog 2db/cs
Carp Spirit Horog Razor Boilie Beak Point Size:04
Carp Spirit Horog Razor Boilie Beak Point Size:06
Carp Spirit Horog Razor Boilie Beak Point Size:08
Carp Spirit Horog Razor Boilie Beak Point Size:10
Carp Spirit Horog Razor Medium Curve Shank Size:04
Carp Spirit Horog Razor Medium Curve Shank Size:06
Carp Spirit Horog Razor Medium Curve Shank Size:08
Carp Spirit Horog Razor Short Curve Shank Méret: 2
Carp Spirit Horog Razor Short Curve Shank Size:04