Carp Zoom Blow Back Rig Bojlis Előke 22 cm #4 - Bojlis Előkötött Horog
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Carp Zoom Blow Back Rig Bojlis Előke 22 cm #4 - Bojlis Előkötött Horog
Carp Zoom Blow Back Rig Bojlis Előke 22 cm #6 - Bojlis Előkötött Horog
Carp Zoom Harcsázó Horog Méret: 2/0 - Cat Zoom Harcsás Horog
Carp Zoom Harcsázó Horog Méret: 4/0 - Cat Zoom Harcsás Horog
Carp Zoom Harcsázó Horog Méret: 6/0 – Cat Zoom Harcsás Horog
Carp Zoom Horog Amur 10db/cs Size:01
Carp Zoom Horog Amur 10db/cs Size:02
Carp Zoom Horog Amur 10db/cs Size:04
Carp Zoom Horog Amur 10db/cs Size:06
Carp Zoom Horog Amur 10db/cs Size:1/0
Carp Zoom KO.1 Feeder Competiton Power Feeder Rig Kötött Method Előke - Előkötött Horog Méret: 10
Carp Zoom KO.1 Feeder Competiton Power Feeder Rig Kötött Method Előke - Előkötött Horog Méret: 12
Carp Zoom KO.1 Feeder Competiton Power Feeder Rig Kötött Method Előke - Előkötött Horog Méret: 8
Carp Zoom KO.5 Feeder Competiton Power Feeder Rig Kötött Method Előke - Előkötött Horog Méret: 10
Carp Zoom KO.5 Feeder Competiton Power Feeder Rig Kötött Method Előke - Előkötött Horog Méret: 6
Carp Zoom KO.5 Feeder Competiton Power Feeder Rig Kötött Method Előke - Előkötött Horog Méret: 8
Carp Zoom KO.9 Feeder Competiton Power Feeder Rig Kötött Method Előke - Előkötött Horog Méret: 10
Carp Zoom KO.9 Feeder Competiton Power Feeder Rig Kötött Method Előke - Előkötött Horog Méret: 12
Carp Zoom KO.9 Feeder Competiton Power Feeder Rig Kötött Method Előke - Előkötött Horog Méret: 8
Carp Zoom Pop Up Rig Bojlis Előke 17,5 cm #4 - Bojlis Előkötött Horog
Carp Zoom Pop Up Rig Bojlis Előke 17,5 cm #6 - Bojlis Előkötött Horog
Carp Zoom Spinner Rig Bojlis Előke 20 cm #2 - Bojlis Előkötött Horog
Carp Zoom Spinner Rig Bojlis Előke 20 cm #4 - Bojlis Előkötött Horog
Carp Zoom Spinner Rig Bojlis Előke 20 cm #6 - Bojlis Előkötött Horog