Carp Zoom Horog Amur 10db/cs Size:04
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Carp Zoom Horog Amur 10db/cs Size:04
Carp Zoom KO.1 Feeder Competiton Power Feeder...
Carp Zoom KO.9 Feeder Competiton Power Feeder...
Carp Zoom Spinner Rig Bojlis Előke 20...
Carp Zoom Spinner Rig Bojlis Előke 20...
Előkötött Gamakatsu Pontyozó Horog Méret: 8 - STR...
Előkötött Horog Carp Academy Special Rig Size:6
Előkötött Horog Daiwa Samurai Pontyozó Size:04
Előkötött Horog Daiwa Samurai Pontyozó Size:06
Előkötött Horog Gamakatsu 0,14mm 1310N 12-es BREAM
Előkötött Horog Gamakatsu 0,16mm 1050N 10-es ROACH
Fox Carp Hooks Wide Gape Beaked Méret:...
Fox Curve Short Camotex Semi Stiff 35lb...
Fox Curve Short Fluoro D-Rig 30lb Horog...
Fox Edges Armapoint Super Wide Gape Long...
Fox Edges Armapoint Super Wide Gape Long...
Fox Edges Spinner Rig Méret: 6 - Fox...
Fox Edges Spinner Rig Méret: 7 - Fox...
Fox Rage Micro Bullet Jigfej - Fox Rage...
Fox Rage Offset Horog Méret: 5/0 - Fox...
Gamakatsu A1 G-Carp Super Hook Méret:6 - Gamakatsu...
Gamakatsu G-Carp Specialist Hump Back Horog Size:04
Gamakatsu G-Carp Specialist RX Pontyozó Horog Méret:4
Gamakatsu Method Feeder Spike Méret: 10 - Gamakatsu...