Matrix Horog MXC-3 Méret:14 Szakállnélküli Feeder Horog GHK138
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Matrix Horog MXC-3 Méret:14 Szakállnélküli Feeder Horog GHK138
Matrix Horog MXC-3 Méret:16 Szakállnélküli Feeder Horog GHK137
Matrix Horog MXC-4 Méret:10 Szakállnélküli Feeder Horog GHK144
Matrix Horog MXC-4 Méret:12 Szakállnélküli Feeder Horog GHK143
Matrix Horog MXC-4 Méret:14 Szakállnélküli Feeder Horog GHK142
Matrix Horog MXC-4 Méret:16 Szakállnélküli Feeder Horog GHK141
Matrix MXC-6 Horog Méret:14 - Szakállnélküli Feeder Horog GHK151
Matrix MXC-6 Horog Méret:16 - Szakállnélküli Feeder Horog GHK150
Matrix Rig 4" Carp Rigger Method+Bands Barbless 14
Matrix Rig 4" Carp Rigger Method+Bands Barbless 16