Korda Kamakura Krank Barbless Méret: 4 - Korda Kamakura Krank Szakállnélküli Pontyozó Horog
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Korda Kamakura Krank Barbless Méret: 4 - Korda Kamakura Krank Szakállnélküli Pontyozó Horog
Korda Kamakura Krank Barbless Méret: 6 - Korda Kamakura Krank Szakállnélküli Pontyozó Horog
Korda Kamakura Krank Horog Méret: 2 - Korda Kamakura Krank Pontyozó Horog
Korda Kurv Shank Barbless Horog Méret: 12 - Korda Kurv Shank Szakállnélküli Pontyozó Horog
Korda Solidz PVA Rig Wide Gape Méret: 4 - Korda Előkötött Horog PVA Tasakhoz
Korda Solidz PVA Rig Wide Gape Méret: 8 Barbless - Korda Előkötött Horog PVA Tasakhoz
Korum Előkötött Horog Braid Hair Rig B Méret: 8
Korum Előkötött Horog Braid Hair Rig Barbless - Méret: 4
Korum Előkötött Horog Braid Hair Rig Méret: 10
Korum Előkötött Horog Braid Hair Rig Méret: 4
Korum Supersteel Penetrator Barbed Méret:10 - Korum Pontyozó Horog
Korum Supersteel Penetrator Barbed Méret:8 - Korum Pontyozó Horog
MadCat Pellet Hook A-static #2/0 5pcs Brown - MadCat Harcsázó Horog
MadCat Pellet Hook A-static #3/0 5pcs Brown - MadCat Harcsázó Horog
Matrix Horog MXB-1 Méret:12 Barbed - Szakállas Feeder Horog GHK155
Matrix Horog MXB-1 Méret:14 Barbed - Szakállas Feeder Horog GHK154
Matrix Horog MXB-1 Méret:16 Barbed - Szakállas Feeder Horog GHK153
Matrix Horog MXB-2 Méret:14 Barbed - Szakállas Feeder Horog GHK159
Matrix Horog MXB-3 Méret:14 Barbed - Szakállas Feeder Horog GHK162
Matrix Horog MXC-1 Méret:16 - Szakállnélküli Feeder Horog GHK129
Matrix Horog MXC-2 Méret:12 - Szakállnélküli Feeder Horog GHK134
Matrix Horog MXC-2 Méret:14 - Szakállnélküli Feeder Horog GHK133
Matrix Horog MXC-2 Méret:16 - Szakállnélküli Feeder Horog GHK132
Matrix Horog MXC-3 Méret:12 Szakállnélküli Feeder Horog GHK139