Előkötött Horog Gamakatsu 0,30mm 3310G 2-es
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Előkötött Horog Gamakatsu 0,30mm 3310G 2-es
Előkötött Horog Korum Braid Hair Rig B Size:06
Előkötött Horog Korum Braid Hair Rig B Size:10
Előkötött Horog Korum Braid Hair Rig Size:06
Előkötött Horog Korum Braid Hair Rig Size:08
Fox Edges Stiff Rig Beaked Szakállnélküli Horog S: 6 CHK172
Fox Edges Stiff Rig Beaked Szakállnélküli Horog S: 8 CHK173
Fox Edges Stiff Rig Straight Szakállnélküli Horog Méret:6 CHK165
Fox Edges Stiff Rig Straight Szakállnélküli Horog Méret:8 CHK166
Fox Edges Wide Gape Beaked Szakállnélküli Horog S: 6 CHK188
Fox Edges Wide Gape Beaked Szakállnélküli Horog S: 8 CHK189
Fox Edges Wide Gape Straight Szakállnélküli Horog Méret:6 CHK180
Fox Edges Wide Gape Straight Szakállnélküli Horog Méret:8 CHK181
Fox Előkötött Chod Horog - Fox SR Chod Rig Méret: 5
Fox Előkötött Horog Chod Horog - Fox SR Chod Rig Méret: 4
Fox Rage Hármashorog Méret: 2 - Fox Rage Strike Ppoint Treble Hooks
Fox Rage Hármashorog Méret: 4 - Fox Rage Strike Ppoint Treble Hooks
Fox Rage Jigfej Strong Méret:6/0 - 10 gramm 3 db/csomag
Fox Rage Offset Horog Méret: 1 - Fox Rage Strike Point Finesse Offset Hooks
Fox Rage Offset Horog Méret: 2 - Fox Rage Strike Point Finesse Offset Hooks