Wizard Drop Shot Pro Méret: 4 - Wizard Dropshot horog
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Wizard Drop Shot Pro Méret: 4 - Wizard Dropshot horog
Wizard Dropshot Leader 10g 0,20mm Horog: 12-es - Wizard Light Dropshot Szerelék
Wizard Dropshot Leader 15g 0,25mm Horog: 8-as - Wizard Medium Dropshot Szerelék
Wizard Silurus PRO Jig Fej 7/0 20g - Wizard Harcsázó Jigfej
Wizard Silurus PRO Jig Fej 7/0 25g - Wizard Harcsázó Jigfej
Wizard Silurus PRO Jig Fej 7/0 30g - Wizard Harcsázó Jigfej
Wizard Wide Gap Worm Offset Horog Méret: 2/0 - Ragadozó Halas Horog
Wizard Wide Gap Worm Offset Horog Méret: 3/0 - Ragadozó Halas Horog
Wizard Wide Gap Worm Offset Horog Méret: 4/0 - Ragadozó Halas Horog
Wizard Zander Live Bait Méret: 1 - Wizard Süllőző Horog
Wizard Zander Live Bait Méret: 1/0 - Wizard Süllőző Horog
Wizard Zander Live Bait Méret: 2 - Wizard Süllőző Horog
Wizard Zander Live Bait Méret: 2/0 - Wizard Süllőző Horog
Wizard Zander Live Bait Méret: 4 - Wizard Süllőző Horog
Wizard Zander Live Bait Méret: 6 - Wizard Süllőző Horog