Owner FDH-12 Lapkás Keszegező Horog - Méret: 16
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Owner FDH-12 Lapkás Keszegező Horog - Méret: 16
Owner FDH-12 Lapkás Keszegező Horog - Méret: 18
Owner FDH-13 Spade End Feeder Hook - Size:...
Owner FDH-13 Spade End Feeder Hook - Size:...
Owner FDH-13 Spade End Feeder Hook - Size:...
Owner FDH-13 Spade End Feeder Hook - Size:...
Owner FDH-13 Spade End Feeder Hook - Size:...
Owner FDH-5 Szakáll Nélküli Füles Feeder Horog...
Owner FDH-5 Szakáll Nélküli Füles Feeder Horog...
Owner FDH-5 Szakáll Nélküli Füles Feeder Horog...
Owner FDH-5 Szakáll Nélküli Füles Feeder Horog...
Owner Iseama C-6 BL Barbless Hook - Size:...
Owner Iseama C-6 BL Barbless Hook - Size:...
Owner Iseama C-6 BL Barbless Hook - Size:...
Owner Jungle Wide Gap Offset Horog - Méret:...
Owner Jungle Wide Gap Offset Horog - Méret:...
Owner Jungle Wide Gap Offset Horog - Méret:...
Owner RL-44 Előkötött Pontyozó Horog - Méret: 4...
Owner RL-44 Előkötött Pontyozó Horog - Méret: 6...
Owner RL-44 Előkötött Pontyozó Horog - Méret: 8...
Owner RL-560 Előkötött Keszegező Horog - Méret: 10...
Owner RL-560 Előkötött Keszegező Horog - Méret: 12...
Owner RL-560 Előkötött Keszegező Horog - Méret: 14...
Owner S-59 Egyágú Műcsali Horog - Méret: 10