Nevis Jig fej Méret: 6/0 Súly: 14g - Nevis Twisterfej Jig Head 3db/cs
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Nevis Jig fej Méret: 6/0 Súly: 5g - Nevis Twisterfej Jig Head 3db/cs
Nevis Jig fej Méret: 6/0 Súly: 7g - Nevis Twisterfej Jig Head 3db/cs
Nevis Monofil Feeder Előkötött Horog Csalistopperrel - Méret: 10-es - AJÁNDÉK FŰZŐTŰVEL
Nevis Monofil Feeder Előkötött Horog Csalistopperrel - Méret: 12-es - AJÁNDÉK FŰZŐTŰVEL
Nevis Monofil Feeder Előkötött Horog Csalistopperrel - Méret: 6-os - AJÁNDÉK FŰZŐTŰVEL
Nevis Monofil Feeder Előkötött Horog Csalistopperrel - Méret: 8-as - AJÁNDÉK FŰZŐTŰVEL
Nevis Speednet Carp RC Merítőfej Méret: 70x55cm - Nevis Gumírozott Pontyozó Merítőfej
Nevis Süllőző Horog Méret: 1 - Nevis Zander Pro
Nevis Süllőző Horog Méret: 1/0 - Nevis Zander Pro
Nevis Süllőző Horog Méret: 2 - Nevis Zander Pro
Nevis Süllőző Horog Méret: 2/0 - Nevis Zander Pro
Nevis Szakállnélküli Előkötött Horog Csalitüskével Méret:12 - 4db/cs
Nevis Szakállnélküli Előkötött Horog Csalitüskével Méret:8 - 4db/cs
Nevis Szakállnélküli Feeder Előkötött Horog Fonott Zsinórral és Csalitüskével - Méret: 10
Nevis Szakállnélküli Feeder Előkötött Horog Fonott Zsinórral és Csalitüskével - Méret: 12
Nevis Szakállnélküli Feeder Előkötött Horog Fonott Zsinórral és Csalitüskével - Méret: 6
Nevis Szakállnélküli Feeder Előkötött Horog Fonott Zsinórral és Csalitüskével - Méret: 8
Nevis TR-21 Harcsázó Hármashorog Méret: 2/0 - Nevis Powercat Treble Hook
Nevis TR-21 Harcsázó Hármashorog Méret: 4/0 - Nevis Powercat Treble Hook
Nevis TR-21 Harcsázó Hármashorog Méret: 6/0 - Nevis Powercat Treble Hook
Nevis Zander Strong 1 - Nevis Erős Süllőző Horog