Fox Carp Hooks Wide Gape Beaked Méret: 8 - Fox Wide Gape Pontyozó Horog
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Fox Carp Hooks Wide Gape Beaked Méret: 8 - Fox Wide Gape Pontyozó Horog
Fox Chod Rig Szerelék Méret: 4 - Fox Edges SWOG Chod Rig
Fox Chod Rig Szerelék Méret: 5 - Fox Edges SWOG Chod Rig
Fox Chod Rig Szerelék Méret: 6 - Fox Edges SWOG Chod Rig
Fox Curve Short Camotex Semi Stiff 20lb Horog Méret: 6 - Fox Előkötött Bojlis Horog
Fox Curve Short Camotex Semi Stiff 20lb Horog Méret: 8 - Fox Előkötött Bojlis Horog
Fox Curve Short Camotex Semi Stiff 25lb Horog Méret: 4 - Fox Előkötött Bojlis Horog
Fox Curve Short Camotex Semi Stiff 35lb Horog Méret: 2 - Fox Előkötött Bojlis Horog
Fox Curve Short Fluoro D-Rig 20lb Horog Méret: 4 - Fox Előkötött Horog Fluorocarbon Zsinórral
Fox Curve Short Fluoro D-Rig 20lb Horog Méret: 6 - Fox Előkötött Horog Fluorocarbon Zsinórral
Fox Curve Short Fluoro D-Rig 30lb Horog Méret: 2 - Fox Előkötött Horog Fluorocarbon Zsinórral
Fox Edges Armapoint Super Wide Gape Long Shank Méret: 4 - Fox Pontyozó Horog
Fox Edges Armapoint Super Wide Gape Long Shank Méret: 5 - Fox Pontyozó Horog
Fox Edges Armapoint Super Wide Gape Long Shank Méret: 7 - Fox Pontyozó Horog
Fox Edges Armapoint Super Wide Gape Méret: 2 - Fox Pontyozó Horog
Fox Edges Armapoint Super Wide Gape Méret: 5 - Fox Pontyozó Horog
Fox Edges Spinner Rig Méret: 4 - Fox Spinner Bojlis Előke
Fox Edges Spinner Rig Méret: 5 - Fox Spinner Bojlis Előke
Fox Edges Spinner Rig Méret: 7 - Fox Spinner Bojlis Előke
Fox Edges Stiff Rig Straight S: 4 - Fox Pontyozó Horog