Horog Gamakatsu Treble 13B Size:010
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Horog Gamakatsu Treble 13B Size:010
Horog Gamakatsu Treble 13B Size:012
Horog Gamakatsu Worm 39 Size:02
Horog Gamakatsu Worm 39 Size:03
Horog Gamakatsu Worm 39 Size:04
Horog Korum Xpert Specimen Barbless Size:08
Horog Korum Xpert Specimen Micro Barbed Size:06
Horog Madcat A-Static Classic Catffish 3db S:10/0
Horog MADCAT A-STATIC DEADBAIT GRIPPER HOOK #10/0
Horog MADCAT A-STATIC DEADBAIT GRIPPER HOOK #6/0
Horog Matrix Előkötött 1m SP Feeder 12/0,14 GRR040
Horog Matrix Előkötött 1m SP Feeder 14/0,14 GRR041
Horog Matrix Előkötött 1m SP Feeder 18/0,12 GRR043
Horog Matrix Előkötött 1m SP Feeder 20/0,12 GRR044
Horog Matrix Előkötött 1m SP Feeder Horog 16/0,12 GRR042
Horog Matrix Előkötött 1m SW Feeder 10/0,16 GRR033
Horog Matrix Előkötött 1m SW Feeder 12/0,16 GRR034
Horog Matrix Előkötött 1m SW Feeder 14/0,16 GRR035
Horog Matrix Előkötött 1m SW Feeder 16/0,14 GRR036
Horog Matrix Előkötött 1m SW Feeder 18/0,14 GRR037
Horog Matrix Előkötött 1m SW Feeder 20/0,12 GRR038
Horog Matrix Előkötött Feeder Horog 1m SP 10/0,14 GRR039