Manta Evo-XT/XT-R Feeder 4oz Feederspicc
A fenekező horgászatra ez a két horgászbot fajta, a feeder és a picker bot a legalkalmasabb, érzékenységük, finomságuk okán.
Mivel a feeder bot és a picker bot szinte egymással összekeverhető, és azonos a működési elvük, így ezeket a botokat egy kategóriába soroltuk.
Mindkét horgászati stílus használatához fontos, hogy jól válasszuk meg a botot, hiszen még a két típuson belül is széles skálán mozog a kínálat. Lehetnek lágyabbak vagy merevebbek. Azonban mindkettőnél ügyelnünk kell két adatra.
Az első a dobósúly, hiszen nem mindegy milyen tömegű szerelék (beleértve az etetőanyagot is) bedobását teszi lehetővé. Tudnunk kell, hogy ez egy picker bot esetén mindig kisebb.
Mivel a dobósúly a bot meghajlását is mutatja, így közvetlenül következtethetünk arra is, hogy mekkora súlyú hal kifogására alkalmas. Azaz, ha egy lágyabb, könnyebben karikába hajló bottal horgászunk, ott a nagyobb hal fárasztásához a lágyabb botunk nem járul hozzá, nem segít bennünket. (persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne sikeresen kifogni egy nagyobb súlyú halat, csak nehezebb)
A másik mérőszám, amelyre oda kell figyelnünk a bot hossza. Logikusan azt gondolnánk, hogy a hosszabb bottal messzebbre dobhatunk, azonban ezt más is befolyásolja.
A horgászandó terület minél precízebb célzásához szükséges, hogy jól megválasztott méretű botunk legyen, amely a lehetőleg idomuljon a stílusunkhoz.
Manta Evo-XT/XT-R Feeder 4oz Feederspicc
Manta Wandall Feeder 3,90m 200 gramm - Manta Wandall 390 Távdobó Feeder Bot
Matrix Aquos Ultra-X 3,30m 40g - Matrix Feeder Bot
Matrix Aquos Ultra-X 3,60m 50g - Matrix Feeder Bot
Matrix Aquos Ultra-XD 4,00m 160g - Matrix Távdobó Feeder Bot
Matrix Commercial Bomb Feederspicc - 1 oz Matrix Spicc
Matrix Commercial Bomb Feederspicc - 1,5 oz Matrix Spicc
Matrix Commercial Bomb Feederspicc - 2 oz Matrix Spicc
Matrix Feederspicc Feeder Bomb 1.5oz - Matrix Feeder Spicc
Matrix Feederspicc Feeder Bomb 2 oz - Matrix Feeder Spicc
Matrix Feederspicc Feeder Bomb 2.5oz - Matrix Feeder Spicc
Matrix Horizon X-Pro Commercial 10' - Matrix Feeder Bot 3,00m
Matrix Horizon X-Pro Distance - Távdobó Feeder Bot 4,30m 150 gramm
Nevis Barbel River Feeder Bot 270 XXH - Folyóvízi Feeder Bot
Nevis Barbel River Feeder Bot 300 XXH - Folyóvízi Feeder Bot
Nevis Barbel River Feeder Bot 360 XH - Folyóvízi Feeder Bot
Nevis Barbel River Feeder Bot 360 XXH - Folyóvízi Feeder Bot
Nevis Barbel River Feeder Bot 390 XXH - Folyóvízi Feeder Bot
Nevis Barbel River Feeder Bot 420 XXH - Folyóvízi Feeder Bot
Nevis Carpex Feeder Bot 3,60m 150 gramm
Nevis Carpex Feeder Bot 3,90m 150 gramm
Nevis Castmaster Feeder 360 150g - Nevis Távdobó Feeder Bot 3,60m
Nevis Castmaster Feeder 390 180g - Nevis Távdobó Feeder Bot 3,90m
Nevis Castmaster Feeder 420 200g - Nevis Távdobó Feeder Bot 4,20m