Nevis Syncro Feeder Spicc 3,60m 100g - Medium Rezgőspicc 1 db
A fenekező horgászatra ez a két horgászbot fajta, a feeder és a picker bot a legalkalmasabb, érzékenységük, finomságuk okán.
Mivel a feeder bot és a picker bot szinte egymással összekeverhető, és azonos a működési elvük, így ezeket a botokat egy kategóriába soroltuk.
Mindkét horgászati stílus használatához fontos, hogy jól válasszuk meg a botot, hiszen még a két típuson belül is széles skálán mozog a kínálat. Lehetnek lágyabbak vagy merevebbek. Azonban mindkettőnél ügyelnünk kell két adatra.
Az első a dobósúly, hiszen nem mindegy milyen tömegű szerelék (beleértve az etetőanyagot is) bedobását teszi lehetővé. Tudnunk kell, hogy ez egy picker bot esetén mindig kisebb.
Mivel a dobósúly a bot meghajlását is mutatja, így közvetlenül következtethetünk arra is, hogy mekkora súlyú hal kifogására alkalmas. Azaz, ha egy lágyabb, könnyebben karikába hajló bottal horgászunk, ott a nagyobb hal fárasztásához a lágyabb botunk nem járul hozzá, nem segít bennünket. (persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne sikeresen kifogni egy nagyobb súlyú halat, csak nehezebb)
A másik mérőszám, amelyre oda kell figyelnünk a bot hossza. Logikusan azt gondolnánk, hogy a hosszabb bottal messzebbre dobhatunk, azonban ezt más is befolyásolja.
A horgászandó terület minél precízebb célzásához szükséges, hogy jól megválasztott méretű botunk legyen, amely a lehetőleg idomuljon a stílusunkhoz.
Nevis Syncro Feeder Spicc 3,60m 100g - Medium Rezgőspicc 1 db
Nevis Vanity Carp Feeder 330M Light Feederspicc 3,30m
Nevis Vanity Carp Feeder 330M Medium Feederspicc 3,30m
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 2,70m XH 50-180g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 2,70m H 45-130g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 3,00m H 50-140g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 3,00m XH 50-180g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 3,30m M 30-90g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 3,60m H 45-120g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 3,60m MH 40-100g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 3,60m XH 50-140g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 3,90m H 45-130g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 3,90m XH 50-150g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 3,90m XXH 80-220g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 360XXH 3,60m 60-180g
Nevis Vanity Carp Feeder Bot 4,20m XH 50-180g
Nevis Vanity Carp Feeder Heavy Feederspicc 2,70m H
Nevis Vanity Carp Feeder Heavy Feederspicc 2,70m XH
Nevis Vanity Carp Feeder Heavy Feederspicc 3,00m H
Nevis Vanity Carp Feeder Heavy Feederspicc 3,60m H
Nevis Vanity Carp Feeder Heavy Feederspicc 3,60m MH
Nevis Vanity Carp Feeder Heavy Feederspicc 3,60m XH
Nevis Vanity Carp Feeder Heavy Feederspicc 3,90m Heavy
Nevis Vanity Carp Feeder Heavy Feederspicc 3,90m XH