Spro Döme Gábor Master Carp Feeder Bot 390 H 40-120gr
A fenekező horgászatra ez a két horgászbot fajta, a feeder és a picker bot a legalkalmasabb, érzékenységük, finomságuk okán.
Mivel a feeder bot és a picker bot szinte egymással összekeverhető, és azonos a működési elvük, így ezeket a botokat egy kategóriába soroltuk.
Mindkét horgászati stílus használatához fontos, hogy jól válasszuk meg a botot, hiszen még a két típuson belül is széles skálán mozog a kínálat. Lehetnek lágyabbak vagy merevebbek. Azonban mindkettőnél ügyelnünk kell két adatra.
Az első a dobósúly, hiszen nem mindegy milyen tömegű szerelék (beleértve az etetőanyagot is) bedobását teszi lehetővé. Tudnunk kell, hogy ez egy picker bot esetén mindig kisebb.
Mivel a dobósúly a bot meghajlását is mutatja, így közvetlenül következtethetünk arra is, hogy mekkora súlyú hal kifogására alkalmas. Azaz, ha egy lágyabb, könnyebben karikába hajló bottal horgászunk, ott a nagyobb hal fárasztásához a lágyabb botunk nem járul hozzá, nem segít bennünket. (persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne sikeresen kifogni egy nagyobb súlyú halat, csak nehezebb)
A másik mérőszám, amelyre oda kell figyelnünk a bot hossza. Logikusan azt gondolnánk, hogy a hosszabb bottal messzebbre dobhatunk, azonban ezt más is befolyásolja.
A horgászandó terület minél precízebb célzásához szükséges, hogy jól megválasztott méretű botunk legyen, amely a lehetőleg idomuljon a stílusunkhoz.
Spro Döme Gábor Master Carp Feeder Bot 390 H 40-120gr
Spro Döme Gábor Master Carp Feeder Bot 390 LC 50-170gr
Spro Döme Gábor Master Carp Feeder Bot 390 MH 30-90gr
Spro Döme Gábor Master Carp Feeder Bot 390 XH 50-170gr
Spro Döme Gábor Master Carp Feeder Bot 420 XH 50-170gr
Spro Kixx Feeder Bot 3,90m 50-140g
Spro Kixx Feeder Bot 4,20m 50-140g
Spro Pellet Feeder by DG Heavy Feeder Bot 50-150g 4,20m
Stég S1 Method Feeder Bot 3,30m L 40gr
Stég S1 Method Feeder Bot 3,60m M 70gr
Stég S1 Method Feeder Bot 3,75m MH 80gr
Stég S1 Method Feeder Bot 3,90m H 110gr
Tubertini EA Method Carp Feeder Bot 3,60m 30-100g
Tubertini EA Trinity 0,75oz Feederspicc - Rezgőspicc
Tubertini EA Trinity 1,5oz Feederspicc - Rezgőspicc
Tubertini EA Trinity Feeder Bot 3,30m Medium Action