Shimano Beast Master CX Feeder Commercial Feeder Bot 3,00m
A fenekező horgászatra ez a két horgászbot fajta, a feeder és a picker bot a legalkalmasabb, érzékenységük, finomságuk okán.
Mivel a feeder bot és a picker bot szinte egymással összekeverhető, és azonos a működési elvük, így ezeket a botokat egy kategóriába soroltuk.
Mindkét horgászati stílus használatához fontos, hogy jól válasszuk meg a botot, hiszen még a két típuson belül is széles skálán mozog a kínálat. Lehetnek lágyabbak vagy merevebbek. Azonban mindkettőnél ügyelnünk kell két adatra.
Az első a dobósúly, hiszen nem mindegy milyen tömegű szerelék (beleértve az etetőanyagot is) bedobását teszi lehetővé. Tudnunk kell, hogy ez egy picker bot esetén mindig kisebb.
Mivel a dobósúly a bot meghajlását is mutatja, így közvetlenül következtethetünk arra is, hogy mekkora súlyú hal kifogására alkalmas. Azaz, ha egy lágyabb, könnyebben karikába hajló bottal horgászunk, ott a nagyobb hal fárasztásához a lágyabb botunk nem járul hozzá, nem segít bennünket. (persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne sikeresen kifogni egy nagyobb súlyú halat, csak nehezebb)
A másik mérőszám, amelyre oda kell figyelnünk a bot hossza. Logikusan azt gondolnánk, hogy a hosszabb bottal messzebbre dobhatunk, azonban ezt más is befolyásolja.
A horgászandó terület minél precízebb célzásához szükséges, hogy jól megválasztott méretű botunk legyen, amely a lehetőleg idomuljon a stílusunkhoz.
Shimano Beast Master CX Feeder Commercial Feeder Bot 3,00m
Shimano Beast Master DX Feeder Bot 3,30m 60g
Shimano Beast Master DX Feeder Bot 3,60m 90g
Shimano Beast Master DX Feeder Bot 3,90m 150g
Shimano Beast Master DX Feeder Bot 4,20m 120g
Shimano Beast Master DX Feeder Bot 4,20m 150g
Shimano Beast Master DX Long Cast Feeder Bot 3,90m
Shimano Beast Master DX Multi Feeder Bot 2,70m -3,30m
Shimano Catana CX Extra Heavy Feeder Bot 3,90m
Shimano Feederspicc Super Tip 4 oz LGLD
Shimano Feederspicc Super Tip 5 oz LGLD
Shimano Fireblood Feeder Bot 3,90m Heavy
Shimano Fireblood Feeder Bot 3,90m XH
Shimano Force Master AX Commercial Mini Feeder Bot 3,00m
Shimano Force Master AX Commercial Mini Feeder Bot 3,30m
Shimano Forcemaster BX Commercial Feeder Bot 2,40m 40gr
Shimano Forcemaster BX Commercial Feeder Bot 3,00m 60 gramm
Shimano Forcemaster BX Commercial Feeder Bot 3,30m 70 gramm
Shimano Forcemaster BX Commercial Feeder Bot 3,60m 80 gramm
Shimano Speed Master AX Commercial Feeder Bot 3,05m - 70g
Shimano Speedcast Feeder Bot 3,90m 90g
Shimano Speedcast Feeder Bot 4,20m 150g
Shimano Speedcast Feeder Bot 4,42m 180g