Shimano Aero X5A Precision Feeder 3.05m 70g - Professzionális Shimano Feeder Bot
A fenekező horgászatra ez a két horgászbot fajta, a feeder és a picker bot a legalkalmasabb, érzékenységük, finomságuk okán.
Mivel a feeder bot és a picker bot szinte egymással összekeverhető, és azonos a működési elvük, így ezeket a botokat egy kategóriába soroltuk.
Mindkét horgászati stílus használatához fontos, hogy jól válasszuk meg a botot, hiszen még a két típuson belül is széles skálán mozog a kínálat. Lehetnek lágyabbak vagy merevebbek. Azonban mindkettőnél ügyelnünk kell két adatra.
Az első a dobósúly, hiszen nem mindegy milyen tömegű szerelék (beleértve az etetőanyagot is) bedobását teszi lehetővé. Tudnunk kell, hogy ez egy picker bot esetén mindig kisebb.
Mivel a dobósúly a bot meghajlását is mutatja, így közvetlenül következtethetünk arra is, hogy mekkora súlyú hal kifogására alkalmas. Azaz, ha egy lágyabb, könnyebben karikába hajló bottal horgászunk, ott a nagyobb hal fárasztásához a lágyabb botunk nem járul hozzá, nem segít bennünket. (persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne sikeresen kifogni egy nagyobb súlyú halat, csak nehezebb)
A másik mérőszám, amelyre oda kell figyelnünk a bot hossza. Logikusan azt gondolnánk, hogy a hosszabb bottal messzebbre dobhatunk, azonban ezt más is befolyásolja.
A horgászandó terület minél precízebb célzásához szükséges, hogy jól megválasztott méretű botunk legyen, amely a lehetőleg idomuljon a stílusunkhoz.
Shimano X7A Distance Feeder Bot 411cm 130 gramm - Shimano Távdobó Feeder Bot
Shimano X7A Finesse Feeder Bot 274cm 50 gramm - Shimano Finesse Feeder Bot
Shimano X7A Precision Feeder Bot 366cm 90 gramm - Shimano Precision Feeder Bot
Tubertini EA Trinity Feeder Bot 2,70m Light Action
Tubertini EA Trinity Feeder Bot 3,00m Light Action
Tubertini EA Trinity Feeder Bot 3,60m Medium Action
Benzar Concourse Method Limited Edition 3,90m 130g - Benzar Limitált Premium Feeder Bot 390cm
Benzar Concourse Method Limited Edition 4,20m 130g - Benzar Limitált Premium Feeder Bot 420cm
By Döme Team Feeder Big River Feeder Bot 390 RXH 100-350g
By Döme Team Feeder Big River Feeder Bot Feederspicc - Heavy 8 oz
By Döme Team Feeder Big River Feeder Bot Feederspicc - Light 5 oz
By Döme Team Feeder Big River Feeder Bot Feederspicc - Medium 6,5 oz
By Döme Team Feeder Fine Carp Feeder Bot 330 L 15-45gr
By Döme Team Feeder Fine Carp Feeder Bot 360 L 20-50gr
By Döme Team Feeder Fine Carp Feeder Bot 390 L 20-50gr
By Döme Team Feeder Fine Max Feeder Bot 330M 20-55g 3,30m
By Döme Team Feeder Fine Max Feeder Bot 360MH 40-80g 3,60m
By Döme Team Feeder Fine Max Feeder Bot 390H 50-100g 3,90m