Benzar No Limit Boat Feeder 3,00m 70-250g - Benzar Mix Folyóvízi Feeder Bot
A fenekező horgászatra ez a két horgászbot fajta, a feeder és a picker bot a legalkalmasabb, érzékenységük, finomságuk okán.
Mivel a feeder bot és a picker bot szinte egymással összekeverhető, és azonos a működési elvük, így ezeket a botokat egy kategóriába soroltuk.
Mindkét horgászati stílus használatához fontos, hogy jól válasszuk meg a botot, hiszen még a két típuson belül is széles skálán mozog a kínálat. Lehetnek lágyabbak vagy merevebbek. Azonban mindkettőnél ügyelnünk kell két adatra.
Az első a dobósúly, hiszen nem mindegy milyen tömegű szerelék (beleértve az etetőanyagot is) bedobását teszi lehetővé. Tudnunk kell, hogy ez egy picker bot esetén mindig kisebb.
Mivel a dobósúly a bot meghajlását is mutatja, így közvetlenül következtethetünk arra is, hogy mekkora súlyú hal kifogására alkalmas. Azaz, ha egy lágyabb, könnyebben karikába hajló bottal horgászunk, ott a nagyobb hal fárasztásához a lágyabb botunk nem járul hozzá, nem segít bennünket. (persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne sikeresen kifogni egy nagyobb súlyú halat, csak nehezebb)
A másik mérőszám, amelyre oda kell figyelnünk a bot hossza. Logikusan azt gondolnánk, hogy a hosszabb bottal messzebbre dobhatunk, azonban ezt más is befolyásolja.
A horgászandó terület minél precízebb célzásához szükséges, hogy jól megválasztott méretű botunk legyen, amely a lehetőleg idomuljon a stílusunkhoz.
Benzar No Limit Method Feeder Bot 4,20m 100-250g
Benzár Universal Feeder 3,90m 120 gramm Feeder Bot
By Döme Team Feeder Carp Fighter Feeder 300M 30-80 gramm 3,00m - By Döme Feeder Bot
By Döme Team Feeder Carp Fighter Feeder 330MH 35-90 gramm 330m - By Döme Feeder Bot
By Döme Team Feeder Fine Method Feeder 330L 10-30g Feeder Bot - By Döme Team Feeder Fine 3,30m
By Döme Team Feeder Gold Serie Feeder Bot 360M 30-65 gramm - By Döme World Champion 3,60 méter
By Döme Team Feeder Gold Serie Feeder Bot 390MH 40-80 gramm - By Döme World Champion 3,90 méter
By Döme Team Feeder Master 395LC - Team Feeder Master Feeder Bot
By Döme Team Feeder Master 395RXH - Team Feeder Master River Feeder Bot
By Döme Team Feeder Royal Method Carp Feeder Bot 390H 40-100 gramm
By Team Feeder Master 395LC 50-170 gramm Bothoz Heavy Feeder Spicc
Carp Expert Power Method Feeder 3,60m 120g - Carp Expert Feeder Bot
Daiwa Black Widow Heavy Feederspicc - Daiwa Rezgőspicc
Daiwa N'Zon 2.0 Distance Feeder 12' 120g - Daiwa N‘Zon Feeder Bot 3,60m
Daiwa N'Zon 2.0 Method Feeder 10' 60g - Daiwa N‘Zon Feeder Bot 3,00m
Daiwa N'Zon 2.0 Method Feeder 11' 70g - Daiwa N‘Zon Feeder Bot 3,30m
Daiwa N'Zon Carbon 2oz Feederspicc - Daiwa Rezgőspicc
Daiwa N'Zon Carbon Heavy 4oz Feederspicc - Daiwa Rezgőspicc
Daiwa N'ZON Distance Special Power Feeder 3,66m 120g - Daiwa Method Feeder Bot 12'