Shimano Aero X1A 1,5oz Feederspicc - Shimano Light Feederspicc
A fenekező horgászatra ez a két horgászbot fajta, a feeder és a picker bot a legalkalmasabb, érzékenységük, finomságuk okán.
Mivel a feeder bot és a picker bot szinte egymással összekeverhető, és azonos a működési elvük, így ezeket a botokat egy kategóriába soroltuk.
Mindkét horgászati stílus használatához fontos, hogy jól válasszuk meg a botot, hiszen még a két típuson belül is széles skálán mozog a kínálat. Lehetnek lágyabbak vagy merevebbek. Azonban mindkettőnél ügyelnünk kell két adatra.
Az első a dobósúly, hiszen nem mindegy milyen tömegű szerelék (beleértve az etetőanyagot is) bedobását teszi lehetővé. Tudnunk kell, hogy ez egy picker bot esetén mindig kisebb.
Mivel a dobósúly a bot meghajlását is mutatja, így közvetlenül következtethetünk arra is, hogy mekkora súlyú hal kifogására alkalmas. Azaz, ha egy lágyabb, könnyebben karikába hajló bottal horgászunk, ott a nagyobb hal fárasztásához a lágyabb botunk nem járul hozzá, nem segít bennünket. (persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne sikeresen kifogni egy nagyobb súlyú halat, csak nehezebb)
A másik mérőszám, amelyre oda kell figyelnünk a bot hossza. Logikusan azt gondolnánk, hogy a hosszabb bottal messzebbre dobhatunk, azonban ezt más is befolyásolja.
A horgászandó terület minél precízebb célzásához szükséges, hogy jól megválasztott méretű botunk legyen, amely a lehetőleg idomuljon a stílusunkhoz.
Shimano Aero X1A 1,5oz Feederspicc - Shimano Light Feederspicc
Shimano Aero X1A 2,0oz Feederspicc - Shimano Feederspicc
Shimano Aero X1A 3,0oz Feederspicc - Shimano Feederspicc
Shimano Aero X1A 4,0oz Feederspicc - Shimano Feederspicc
Shimano Aero X1A 5,0oz Feederspicc - Shimano Feederspicc
Shimano Aero X1A 6,0oz Feederspicc - Shimano Feederspicc
Shimano Aero X1A Big Carp Feeder 12' 150g - Shimano Feeder Bot 3,60m
Shimano Aero X1A Big River Feeder 14' 200g - Shimano Feeder Bot 4,20m
Shimano Aero X1A Carp Feeder 274cm 50g - Shimano Feeder Bot 2,70m
Shimano Aero X1A Carp Feeder 3,66m 100g - Shimano Feeder Bot 3,66m
Shimano Aero X1A Carp Feeder 305cm 60g - Shimano Feeder Bot 3,00m
Shimano Aero X1A Carp Feeder 335cm 70g - Shimano Feeder Bot 3,35m
Shimano Aero X1A River Feeder 13' 3.96m 180g - Shimano Folyóvízi Feeder Bot
Shimano Aero X3 1,5oz Feederspicc - Shimano Rezgőspicc
Shimano Aero X3 2oz Feederspicc - Shimano Rezgőspicc
Shimano Aero X3 3 oz Feederspicc - Shimano Rezgőspicc
Shimano Aero X5A Distance Power Feeder 4.27m 160g - Professzionális Shimano Távdobó Feeder Bot
Shimano Aero X5A Precision Feeder 3.66m 90g - Professzionális Shimano Feeder Bot
Tubertini EA Method Carp Feeder Bot 4,20m 40-120g
Benzar Concourse Method Limited Edition 3,60m 130g - Benzar Limitált Premium Feeder Bot 360cm
Benzar Method Lake Feeder Longcast 4,20m 170g - Benzar Távdobó Feeder