Daiwa Current Master Tournament Wobbler - Daiwa Current Master DR 93-F LR - Lazer Red
A hazai horgászmódszerek közül, nem állítom, hogy a legnépszerűbb horgászmódszer. De, hogy a legdinamikusabban fejlődő, abban biztos vagyok. A ragadozó halak horgászata mindig is izgalmakkal teli, kicsit misztikus horgászat. Az, hogy egy élettelen műcsali segítségével csaljuk horogra a vizek legnagyobbikát, mindenek felett áll. Igyekszünk a legjobban utánozni a táplálékhal kinézetét, mozgását. Elérni azt, hogy a ragadozó prédának nézze, és lecsapjon rá. Véleményem szerint ez talán a legszebb horgászat, ez a horgászmódszerek csúcsa. Nem a természetes táplálékát kínáljuk fel a halnak, hanem a természetes táplálékát is imitáljuk. Mennyi mindennek kell összeállnia ahhoz, hogy kapásig jussunk. A felkínált csali típusának, színének, mozgásának. A behúzás tempójának és mélységének. És persze a helynek, a napszaknak, az évszaknak.
A ragadozó horgászathoz nagyon sok féle előkét kaphatunk. Ezek általában kész előkék, amelyek átlagos felhasználásra vannak tervezve. Ezek nagyrészt megállják a helyüket, hiszen eleve olyan horgászok tervezték, akik értik is a dolgukat és tudják, mely szituációra milyen előkét ajánljanak. Azonban vannak extrém esetek, mikor jól jöhet az alkotói szabadság, vagy csak egyszerűen mi horgászok szeretnénk alkotni, valami olyat, amiben talán jobban megbízunk.
Gumizásban egy kis segítség. Először is keressünk olyan méretű, megfelelő nagyságú horoggal ellátott fejet (jiget), hogy maximum a kellően lágy test feléig érjen a horog, és, hogy magunk előtt lassan meghúzva, amikor már gyönyörű farok remegő, testbillegető mozgást produkál, ne süllyedjen kőként a mélybe. Minél lassabban tudjuk húzni, annál jobb! Vezetésnél, a csali tulajdonképpeni akciójánál pedig igenis törekedni kell a folyamatos, - csak néha belejátszott! - lassú, egyenletes húzásra! Könnyű fejet választva a vízoszlop középső és felső régiója remekül megszűrhető csukailag, ha pedig süllő a célpont, vagy mélyebb a víz, akkor némileg nehezebb ólomfejes horgot választva megfogható a fenéken lődörgő süllő is.
A műcsalik közül nem maradhatnak ki a körforgó és támolygó villantók, valamint pilkerek sem. A fényes kis fém lapok segítségével igazán sikeres lehetsz a ragadozóhalas horgászatod során.
A wobbler nagyon hasonlít az élő halra, mind mozgásban, mind kinézetre. Általában fából vagy műanyagból esetleg fémből készülnek. A pergetés mestereinek eszköze! Három fajtát különböztetünk meg közülük: felúszó, süllyedő és lebegő wobblereket. Színüket tekintve határ a csillagos ég, a természetestől a futurisztikusig, mindent megtalálsz. A balin egyik kedvence például a kék, tehát ha balinra vadászol, érdemes kék wobblert bevetned.
A műanyag dobozok remek tárolási lehetőséget nyújtanak gumihalaknak, jig fejeknek, horgoknak és a pergető horgászat kellékeinek.
Eljutottunk a pergető botokig is. Nyílván fegyver nélkül se indulnak háborúba. Fontos a bot hossza. Hol akarjuk használni, partról vagy csónakból. Partról érdemesebb kicsit hosszabb botot választani, régebben a 3 méteres volt a jellemző. Viszont napjainkban már háttérbe szorultak ezek a hosszú botok. Egyre többen választanak 2,4 m-es bothosszt partról. Csónakból akár 1,6 méteres botokkal is láthatunk horgásztársakat. Mivel a pergető horgászok folyamatosan dobálnak, kézben van végig a bot, ezért számít a bot súlya. Ezért is választanak egyre rövidebb botokat.
Ami nagyon fontos még, ha pergető botot választól az a dobósúly. Nagyon széles a választék ebben is. Én úgy gondolom, ha most szerelmesedtél bele ebbe a műfajba és botválasztás előtt vagy, akkor kezdésnek érdemes 10-30 grammozást, vagy ahhoz közeli értéket választani. Sok mindent lefed ez a dobósúly tartomány. Azért széles a választék, mert 1 bottal nem tudsz minden technikát alkalmazni.
Illetve a csalik is számos grammozással vannak ellátva. Nagyobb folyókon is van, hogy 3 gramm simán elég, van hogy kell a 30-35 gramm is, hogy tudj horgászni.
A pálcára pergető orsó dukál. Ezeknek is több méretezése létezik. 1000-res mérettől akár 18000-res méretig. Méretválasztás előtt azt kell figyelembe vennünk, hogy milyen hosszú bottal szeretnénk használni, illetve, hogy milyen technikával fogjuk használni. Nagyon leegyszerűsítve a véleményem szerint így lehet jó párosítás.
Pergető orsóból is több fajta létezik. Nagy százalékban sima peremfutó orsókat használnak a sporttársak. Napjainkban egyre elterjedtebb a multi orsók használata.
Pergető márkák között ruházatot is találhatsz. Nadrág, póló, pulcsi, zokni, kabát, cipő, bakancs, csizma, sapka, baseball sapka, thermo cuccok, napszemüveg és UV álló ruházat. Ezt mind megtalálhatod nálunk.
Daiwa Current Master Tournament Wobbler - Daiwa Current Master DR 93-F LR - Lazer Red
Daiwa Current Master Tournament Wobbler - Daiwa Current Master SR 93-F FT - Firetiger
Daiwa Fuego Spin Pergető Bot - 2,40m 15-50 gramm
Daiwa Fuego Spin Pergető Bot - 2,70m 15-50 gramm
Daiwa Ninja X Spin Pergető Bot 2,10m 10-30g 2019
Daiwa Prorex Csukázó Előke - Daiwa Fluorocarbon Leader 30cm 31kg/70lb
Daiwa Prorex Metal Vib Villantó 14g - Blue Metallic
Daiwa Prorex Metal Vib Villantó 14g - Gold Perch
Daiwa Prorex Metal Vib Villantó 14g - Metallic Ayu
Daiwa Prorex Metal Vib Villantó 14g - Pink Iwashi
Daiwa Prorex Padded Rod Bag 10ft 157 cm - Daiwa 1 Botos Pergető Bottáska
Daiwa Prorex S Spin 2,40m 10-30g Pergető Bot - Daiwa Prorex S Bot 2021
Daiwa Prorex S Spin 2,40m 7-21g Pergető Bot - Daiwa Prorex S Bot 2021
Daiwa Prorex S Spin 2,70m 15-50g Pergető Bot - Daiwa Prorex S Bot 2021
Daiwa PX Screw-In Assist Hook 1/0 - Daiwa Ragadozó Szerelék
Daiwa Tatula Spin Pergető Bot 2,40m 14-42g 2019
Daiwa Tatula Spin Pergető Bot 2,40m 28-84g 2019
Daiwa TD Trout Area Compatition UL Pergető Bot 1,95m 1-6 gramm - 2020
Daiwa Tournament AGS Jiggerspin 2,10m 7-28g - Daiwa Pergető Bot 2021
Daiwa Tournament AGS Jiggerspin 2,20m 3,5-14g - Daiwa Pergető Bot 2021
Daiwa Tournament AGS Spin 2,40m 14-42g - Daiwa Pergető Bot 2021
Daiwa Tournament AGS Spin 2,70m 28-84g - Daiwa Pergető Bot 2021