Rapala Ultra Light Pop ULP04 GATU
A világ elsőszámú és vezető műcsali márkája nem más, mint a Rapala. Ez a töretlen siker Rauli Rapala egykori finn favágó nevéhez köthető, aki a már számtalanszor megénekelt történet szerint egy alkalommal a csónakjából figyelte a ragadozóhalak viselkedését. Rájött, hogy egy sérült kishal mozgását imitáló csalival sikeresen becserkészhetné őket és az ő keze által született meg 1936-ban minden Rapala wobbler őse, az Original. A Rapala népszerűségét egy véletlen is segítette, hiszen az első hirdetés éppen abban a lapban szerepelt 1962-ben, amely Marilyn Monroe halálát követően jelent meg, így az óriási példányszámban fogyott.
Nem túlzás azt állítani, hogy azóta a világ összes többi nagy műcsaligyártója a Rapala sikerét és hatékonyságát igyekszik ellesni. A titok a házon belül végzett fejlesztéseken, egyedi gyártástechnológián, az elvégzett teszteken és a kész darabok szigorú minőségellenőrzésén múlik.
Ennek köszönhetően a Rapala mindig a többi műcsaligyártó cég előtt jár egy lépéssel. Habár szinte az összes gyártó sorozatai között találhatunk igen jól eltalált, rendkívül fogós, szinte már kultikus csalikat, a Rapala Original mégis a mai napig a világ elsőszámú wobblere. A Rapala Husky, a Rapala Shad Rap, vagy akár az újabb sorozatok, mint a Rapala CountDown mind ikonikus szériái és darabjai a gyártónak. A Rapala wobblerek használatával a legmélyebb vízoszlop is letapogatható, hiszen pl. a Tail Dancer Deep típus akár 12 méter mélyre is képes bukni, míg a Skitter Frog vagy Pencil sorozat a felszínen vontatható. Természetesen bármilyen mélységre találunk emellett műcsalikat a Rapala kínálatában, bizonyos darabok (pl. Rap-V Blade) pedig variálható, számunkra megfelelő módon vezethetők. A forma-, méret- és színválaszték elképesztő mértékű és szinte végtelen mennyiségű lehetőséget kínál számunkra. Nincs olyan évszak, időszak, körülmény, amelyre ne találnánk egy megfelelő típust. A Rapala műcsalik hatékonyságához nem fér kétség, amire a legfőbb bizonyíték, hogy nevükhöz többszáz hivatalos rekordfogás kötődik. Ha valaki részese akar lenni ennek a sikernek, szerezze be a saját Rapala kollekcióját és indulhat a horgászat!
Rapala Ultra Light Pop ULP04 GATU
Rapala Ultra Light Pop ULP04 GLTU
Rapala Ultra Light Shad ULS04 GAU
Rapala Ultra Light Shad ULS04 GDAU
Rapala Ultra Light Shad ULS04 GFR
Rapala X-Light Pop AYU - Rapala FNP04 Topwater...
Rapala X-Light Pop BAP - Rapala FNP04 Topwater...
Rapala X-Light Pop CLN - Rapala FNP04 Topwater...
Rapala X-Light Pop FT - Rapala FNP04 Topwater...
Rapala X-Light Pop GFR - Rapala FNP04 Topwater...
Rapala X-Light Pop LF - Rapala FNP04 Topwater...
Rapala X-Light Pop PW - Rapala FNP04 Topwater...
Rapala X-Light Pop RH - Rapala FNP04 Topwater...
Rapala X-Light Pop ROL - Rapala FNP04 Topwater...
Rapala X-light Shad AYU - Rapala FNS04 Wobbler
Rapala X-light Shad BAP - Rapala FNS04 Wobbler
Rapala X-light Shad CLN - Rapala FNS04 Wobbler
Rapala X-light Shad FT - Rapala FNS04 Wobbler
Rapala X-light Shad GFR - Rapala FNS04 Wobbler
Rapala X-light Shad GGIU - Rapala FNS04 Wobbler
Rapala X-light Shad GHSH - Rapala FNS04 Wobbler
Rapala X-light Shad PCL - Rapala FNS04 Wobbler
Rapala X-light Shad PEL - Rapala FNS04 Wobbler
Rapala X-light Shad PUPU - Rapala FNS04 Wobbler