Kryston

Vissza kell ugranom az időben és az emlékekben elég rendesen, hogy legalább körülbelül meg legyen a dátum, amikor először hallottam a Kyston-ról. De lehet nem is hallottam, csak láttam a jellegzetes logót, ami végig kísérte ezt a több, mint 20 évet. Azt hiszem, az ezredforduló körül találkoztam először a Kryston-nal. Ez is azon termékek közé tartozott, amit a Total Carp magazinban láttam. Abban a magazinban, melyet feleségem legkedvesebb barátnője hozott nekem Angliából.
Kedveskedni akart ezzel a figyelmességgel, de a végzetünk lett. Ugye itt dőlt el, hogy horgászboltot nyitunk, hisz ez a magazin mutatta meg a jövőt számomra. De most nem sztorizgatnom kell, úgyhogy térjünk vissza a Krystonra.

Ugye a horgászat sikere a felszerelés utolsó egy méterén múlik. Ezt halljuk sokszor más horgászoktól, és talán tapasztaltuk is. A Kriston minden előkezsinórok atyja. Hogy is tudnánk jobban, bővebben megfogalmazni. A Kryston minden, ami a főzsinórt és horgot összeköti. Azaz minden, ami e közt van.
Amilyen előkezsinór nincs a Kryston választékában, az a zsinór már nem is létezik, vagy valóban nincs rá szükség. Lágy vagy merev előkezsinór. Bevonatos vagy csak felületkezelt. Fluorcarbon vagy nylon zsinór. Ólombetétes vagy anyagában átitatott. Természetesen minden előkezsinór több színben és több méretben került a piacra. Tehát a végszerelékünket úgy tudjuk összeállítani, hogy az teljesen illeszkedjen az aljzat színéhez, és így, teljesen rejtve maradjon az óvatos, öreg pontyok elől. Az előke további variálásával, melyet a különböző típusú, merevségű zsinórokkal tudunk elérni, a csalik teljesen természetes felkínálását érhetjük el. Variálhatjuk, hogy merev vagy lágy előkét használunk. A bevonatos előkét ezer variációban hántolhatjuk, ahogy a csali vagy annak felkínálási módja kívánja.
Ha az előkékkel még sem tudjuk megvalósítani az elképzeléseinket, a kiegészítőknek végtelen tárháza vár még ránk. Gyakran kell használnunk extra felhajtó erővel rendelkező pop up csalit. Ilyenkor sajnos a teljes előkehosszban lebegne a csali, ami az esetek nagy részében nem előnyös. Így vissza kell húznunk a horogelőkét az aljzatra. Ennek is ezer módja van. A legegyszerűbb az ólompaszta. Ami csak a magyar fordításban ólom, a valóságban ez egy másik nehézfém: wolfram. Könnyedén tudunk kisebb gyuratot helyezni az előkére, oda, ahol még a talajon szeretnénk tartani az előkét. De egyre többször látunk olyan felhasználási módot is, hogy szinte „bekenik” az előkét az ólompasztával, és így súlyozzák le. Természetesen ezeket a kiegészítőket is az aljzat színéhez tudjuk igazítani, hogy a feltűnést továbbra is elkerüljük.

Meg kell említenünk még a különböző csali-imitációkat. Amikor ezeket a Kryston bemutatta a vásárlóinak, még közel sem voltak ennyire elterjedve a horgászpiacon a különböző gumikukoricák. Azt kell mondanunk, hogy ebben is úttörőnek számítottak az Kryston angol fejlesztői.

A Kriston segédanyagai is nagyon kedveltek, még a hazai piacon is. A hazai horgászpiac talán legelső fertőtlenítője volt a Kryston Klin-Ik. De természetesen több segédanyagot is találunk a Kryston kínálatában. Nekem a személyes kedvenceim, azok, melyek a távdobást segítik. Ezt már nem csak a bojlis horgászok de a feeder horgászok is használhatják. Az egyik zsinór könnyebb legördülését segíti az orsó dobjáról. Ez a Greased Lightening Turbo Juice. A másik a leglágyabb előkéből is merev horogelőkét varázsol. A vízbe érkezés után természetesen leoldódik. Így ismét extra lágy előkével horgászhatunk.A termék neve stílszerűen No Tangle.
Minden pontyozó horgász figyelmébe ajánlom a Kryston termékeket. Legyen ő feeder horgász vagy nagy halas ponyhorgász. Biztos vagyok abban, hogy ezekkel a termékekkel még fogósabb végszerelékek készíthetőek, így sikeresebb horgászokká válhatunk.

Mutass többet
Találatok száma: 23
Lista szűrése