Zebco Tammo Fishing Starter Set – Komplett Kezdő Horgászszett
Becsengettek, ezzel pedig hivatalosan is véget ért a nyári szünet, amely idén is sok fiatal horgász számára tartogatott felejthetetlen élményeket. A Horgász Egyesületek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége (HEBOSZ) augusztus utolsó hetében rendezte meg ötnapos gyermek- és ifjúsági horgásztáborát, ahol a lelkes résztvevők a horgászatról és a természetvédelemről egyaránt számos hasznos ismerettel gazdagodhattak.
A horgásztábort 2026. augusztus 24. és 28. között, a Verba Tanyán rendezték meg, ahol változatos programokkal sikerült megkoronázni a fiatalok nyári szünetét. A rendezvény során a résztvevők több horgászmódszerrel is megismerkedhettek, egy mini horgászversenyen és célbadobásban összemérhették ügyességüket, miközben a látványos fogásoknak köszönhetően élményekből sem volt hiány.
A táborba történő megérkezést és a felszerelések gondos kipakolását Soós Gábor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egykori természetvédelmi őrének előadása követte, aki a tábor vendégeként a hazai vizek különleges élővilágát mutatta be a fiataloknak.
A gyerekek megismerkedhettek többek között a hazai vizek őshonos halfajaival, és arra a kérdésre is választ kaptak, hogy miért fontos természetes élőhelyeik megőrzése. Az egykori természetvédelmi őr előadása arra is rávilágított, hogy egy egészséges tó vagy folyó jóval többet jelent a benne élő halaknál, hiszen növényeknek, madaraknak és számos más élőlénynek is nélkülözhetetlen élőhelyet biztosít. Ennek köszönhetően már a tábor kezdetén központi szerep jutott a természetvédelem és a horgászat kapcsolatának.
Az ismeretterjesztő előadást követően pedig végre előkerülhettek a horgászbotok. Az első próbálkozások alkalmával a pontyok és amurok helyett eleinte a méretes dévérkeszegek bizonyultak együttműködőnek, amelyek számos kapással lelkesítették a fiatalokat. Az esti órákra azonban már a pontyoknak és az amuroknak is megnőtt az étvágya, így néhány példányt sikerült is horogra csalni.
A második napon a versenyeknek jutott a főszerep. A táborozók párokat alkotva egy háromórás horgászversenyen mérhették össze tudásukat, amelynek értékelésébe kizárólag a kifogott pontyok és amurok számítottak bele.
A fiatalok így a horgászversenyek izgalmait is megtapasztalhatták. A mérlegelést követően a Hatalyák–Szente páros szerezte meg az első helyet, mögöttük a Nagy–Alexa kettős végzett, míg az Albrecht–Váradi páros eredménye a harmadik helyre volt elegendő.
A horgászaton kívül azonban más megmérettetésre is sor került. A casting, vagyis célbadobás során elsősorban a pontosságra volt szükség. Ebben a versenyszámban Szomolya Ádám bizonyult a legjobbnak, a második helyet Péter Máté Benjámin, míg a harmadikat Hornyik Vince szerezte meg.
A tábor harmadik napján a feeder horgászaté volt a főszerep, ahol a fiatalok a klasszikus, hosszúelőkés feederezéssel, valamint a method feeder módszerrel is közelebbről megismerkedhettek. A két technika legfontosabb tudnivalóit Pálinkás Róbert versenyhorgász mutatta be a résztvevőknek.
Az elméleti oktatást természetesen gyakorlati bemutató, majd maga a horgászat követte. Ennek során a felszerelés megfelelő összeállításától kezdve az etetőanyag precíz bekeverésén keresztül egészen a különböző csalizási lehetőségekig számos hasznos ismerettel gazdagodhattak a fiatalok.
A klasszikus feeder módszerrel szebbnél szebb dévérkeszegek érkeztek, míg a method feeder technika eredményességét egy termetesebb ponty is alátámasztotta.
A tábor első három napja is igazán érdekes és élményekkel teli volt a kis horgászok számára, a negyedik azonban minden bizonnyal hosszú időre emlékezetes marad mindannyiuknak. Ekkor ugyanis a célzott pontyhorgászat került terítékre, amelynek fortélyait Szanyi Gergely és Szentjóbi Péter utánpótlás-válogatott pontyhorgászok mutatták be a fiataloknak.
Az előkészületek már az előző este elkezdődtek, amikor a táborozók megismerhették a különböző magvak előkészítését és főzését, másnap pedig a felszerelésekkel, végszerelékekkel és csalizási módszerekkel folytatták az ismerkedést. A gyakorlati bemutató részét képezte a meder pontos feltérképezése és a meghorgászni kívánt távolság kimérése is.
Kétség sem fér hozzá, hogy az alapos előkészületek eredménye minden várakozást felülmúlt. Az első kapásra ugyanis alig egy percet kellett várni, ezt követően pedig valóságos ponty- és amurparádé kezdődött.
A mintegy tízórás horgászat során összesen 139 ponty és amur került horogra, amelyek összsúlya meghaladta az 1110 kilogrammot. Ez halanként több mint 8 kilogrammos átlagsúlyt jelentett.
A fiatal horgászoknak tehát bőven jutott lehetőségük gyakorolni és elsajátítani a halfárasztás technikáját, miközben testközelből tapasztalhatták meg, hogy a pontos helykeresés, a megfelelő etetés, a jól összeállított végszerelék és a gondosan megválasztott csali milyen jelentőséggel bír a pontyhorgászat során.
A tábor utolsó napján némi horgászatot és néhány szép fogást követően elérkezett az idő, hogy a fiatalok búcsút intsenek a nyárnak.
Az ötnapos tábor során a rengeteg halfogás mellett lehetőségük nyílt számos olyan ismeret és gyakorlati módszer elsajátítására, amelyeket későbbi horgászataik alkalmával is kamatoztathatnak. A kis horgászok a feeder technikáktól és a célzott pontyhorgászattól kezdve egészen a természetvédelemig számos területet érintő programon vehettek részt, amelyek egyúttal jól példázzák a horgászat utánpótlás-nevelésének fontosságát is.
A HEBOSZ gyermek- és ifjúsági horgásztábora a MOHOSZ Horgászutánpótlás-nevelési és Oktatási Program pályázati támogatásával valósult meg.
Cikkünk és a felhasznált képek forrásául a HEBOSZ Facebook oldali beszámolója szolgált. (https://www.facebook.com/Hebosz)