„A míg a Tisza, a Duna öreghalásza száznál is több öles hálóival szántja, szinte megszűri az ősfolyamok vizét; s a Balaton bérlője háromszáz öles hálóját nagy dereglyén álló vasdaruval húzza ki a magyar tenger hullámai közül: addig a Tisza, Duna szegény fenekese az őskori czölöpépítményekbe visszavágó fentővel keresi a víz mélyében elszakadt fenékhorgát, melynek pallóköve, böncsője is szakasztott olyan, mint a milyen volt a történelem előtti korok halászó emberéé. És végre a míg a "kor színvonalán álló" birtokos ezer mesterkedéssel költeti ki a halat, lajstromba foglalja a peték s felszabadított halak százezreit: addig a havasvidék sötét fenyvesében nesztelenül lépeget az orvhalász lába, keze nyalábra szedi a méregfüvet - az Euphorbiát -, azután begázol a patakba, a víz alá, nagy kőre nyomja a mérges növevényt, egy másik kővel töri, zúzza - - a patak vize átmérgesedik s a nemes hal és minden, elkábul, oldalra fordúl - a leggyávább, legnyomorúltabb gyilkosság áldozata válik belőle!"
Ime Európa és Ausztrália kicsinyben. A Nap egy járóján mind a kettőre szórja sugárözönét - itthon!”
Tanulságos történet, mely rávilágít a múlt bölcseleteire, hogy akkor is megvolt a jó és a rossz. A becsületes és a romlott. Ma sincs ez másként. az orvhalászatról szóló cikkünk is ezt bizonyítja.
Ám térjünk vissza az igaz magyarokra és a halászatra. Ne feledjük, hogy a halászat már az őskorban is népfoglalkozás volt. Ennek bizonyosságául szolgál, hogy a halászat, és a hal, mint szimbólum megtalálható régi címerekben, helységek neveiben, családnevekben, halásznépek dalaiban.
A "Halászok" családja vetekedik a "Nagy" és "Kis" családokkal; bőségével egy rangban áll a germán "Fischer"-ekkel, kiknek beszármazása magyar halász mesterszót teremtett, a "Fisért".
Halfajok nevét a következő családok viselik: Csik, Csuka, Csukás (új időben Csukási), Czompó, Gadócz, Kárász, Keszeg, Viza; Vék, Vékei és Vékes, a jeges halászat véke vagy léke után.
A halászatra vonatkozó helység és határnevek közül, íme, néhány:
A hal a következő vármegyék címerét díszítik: Bereg, Bihar, Szabolcs, Szatmár és Ugocsa; s ott van Adánd, Hidas és Kis-Kun-halas városok.
A halászdalok gyöngye, mely a halászság szívére vall:
„Három hete, hagy a Tiszát halásztam,
Könnyeimtől egy csepp vizet nem láttam;
Kifogtam a kedves rózsám kendőjét,
Kék selyemmel rávarrattam a nevét.”
"Fejétől bűzlik a hal." – Rossz vélemény valakiről.
"Jól van, mint a hal a vízben" - Elemében van, semmi baja.
"Eleven mint a csik" – Jókedvű, friss.
"A halnál is egészségesebb" – Makk egészséges.
"Él mint a hal a vízben" - Balatoni szójárás: semmi baja.
"Hallgat, mint a csík a varsában." – Ha valaki rosszat tesz, aki fülét-farkát behúzza. A csik is ha megérzi, hogy kifogták, meglapul és nyikorgó hangot hallat.
"Küszön-keszeget." - Ez a balatoni halász szájában annyi, mint "eben gubát cserélni", vagyis hitványról hitványra kerülni.
"Bámul mint a csikhal." - A balatoni halászember így fejezi ki az ostobaság végső határán járó bámészkodást, mikor az ember szava is eláll.
"A mint veted a pendelyhálót, úgy fogod a keszeget" - Mondja a halászember ugyanarra, a mire a szántóvető evvel a szóval él: "ki mint vet, úgy arat".
"Az a hal a legszebb, a mely a hálóból kiugrik." - Ez egy általános emberi tulajdonságot fejez ki; - még az anyának is mindig az a legszebb gyermeke, akit a halál elragadott tőle.
"Kivetette a hálóját" – A lánynak megtetszik a fiú.
"Hálóba került" - Ha a kivetés sikerült.
"Horogra kerül" - Leginkább a legény a lányéra.
"Átkozott a hal a harmadik vízben." - Az első víz az, a melyben a hal él, a második az, a melyben fő, a harmadik az, a melyet az ember a halra iszik: elromlik a gyomra, azért átkozott az a víz; a hal bort kíván. Ez olasz barátok tanítása; de magyar ember regulája is.
"Zavarosban halászik." - Ez talán leginkább közszólás, mely a fondorkodó haszonleséstől a szemenszedett csalásig festi a becstelenség ősrégi mesterségét.
"Karó közt a potyka." - Mikor már a potyka a varsa karói közt van, akkor biztos a veszte - az embernek is, ha nem vigyáz.
"Csuka van a tóban" - A házsártos, kapzsi, békétlenkedő ember, mikor család, község nyugalmát zavarja.
(folyt. köv.)
Karikás Brigitta
