Megállapításra kerültek a 2023-tól érvényes horgászokat terhelő központi díjak

Minden címke 301


Mutasd az összes cikket...
  • mohosz money

A Magyar Országos Horgász Szövetség legfőbb döntéshozó szervezete, a Választmány 2022. október 28.-án egyhangú döntésével elfogadta a horgászokat terhelő 2023. évi központi díjak és árak meghatározását, illetve a horgászszervezetek saját jogon történő árképzésének horgászszövetségi irányelveit.

Az idei év több szempontból is szerencsétlennek bizonyult Magyarországon. A halgazdálkodást az aszály és a háborús infláció együttese igen súlyosan érintette. A haltermeléshez szükséges takarmány és energia, valamint a szállításhoz szükséges üzemanyag ára az egekbe szökött. Emellett az eredmények eléréséhez szükséges élőmunka mértéke is megnövekedett. Ennek következményként a legfőbb telepítendő halfaj, a ponty őszi beszerzési középára több, mint 70%-kal emelkedett az előző évhez képest. A termelésben mutatkozó csökkenés pedig kihat a haltelepítésekre is.

A haltelepítés a horgászati célú halgazdálkodás legfőbb költségeleme azonban koránt sem az egyedüli. Számolnunk kell még a halőrzéssel, a vízpartok fenntartási munkálataival és sok egyéb feladattal járó költségekkel is. Ezek szintén hozzájárulnak a haltermeléshez kapcsolódó költségek jelentős és elkerülhetetlen emelkedéséhez.

Ezen tények ismeretében a MOHOSZ korábban elfogadott stratégiájának és a hatékony válságkezelést megcélzó intézkedési tervének is megfelelően a Választmány megerősítette, hogy a 2023. évre kiemelt cél horgászat, a halfogás és a halelvitel jelenlegi, széles körben elérhető lehetőségének megtartása, a telepítések teljesítőképesség függvényében való folytatása, s ezzel párhuzamosan a szakmai alapú, felelős halgazdálkodás, benne kiemelten a halőrzés változatlan színvonalon való fenntartása. Ezt követően, az összes belső megtakarítási lehetőség előzetes feltárása, majd elrendelése után került sor a minimálisan szükséges áremelések mértékének meghatározására.

Vannak azonban olyan kedvezmények, amelyek változatlanok maradnak. Ilyen a gyermekek, fogyatékkal élők és 70 éven felüliek díjmentessége, ami önmagában mintegy 120 ezer horgászt érint hazánkban. Nem változik a horgász regisztráció és az állami horgászvizsga ingyenessége, a Magyar Horgászkártya ára sem.

A Választmány a MOHOSZ haszonbérletébe tartozó vizek esetében kötelező érvénnyel, a többi horgászkezelésű vízterületnél ajánlásként kereteket határozott meg az adott díjak (tagdíj valamint területi jegyek) emelésére. Ez a felnőtteknél alapesetben maximum 30%-ot, a gyermekeknél 20%-ot jelent. Átlagosan 24%-os emelkedésre számíthatunk a MOHOSZ országos, a dunai és tiszai összevont területi jegyeinek árában is. E jegyeknél egy új, jelentős nyereményjáték indítása is várható, ahol többek között a szerencsések visszanyerhetik az engedélyek árát, vagy értékes horgászfelszerelésekkel is gazdagodhatnak.