Etetőhajó - Szükséges vagy sportszerűtlen

Minden címke 301


Mutasd az összes cikket...

A technológia hihetetlen tempóban fejlődik napról- napra. Az élet minden területére igaz ez, így kedvelt időtöltésünkre, a horgászatra is.

A fejlődés következtében egyre jobb minőségű, egyre tudatosabban/átgondoltabban megtervezett és legyártott termékek állnak a horgászok rendelkezésére. Olyan eszközök is teret hódítanak, amelyek az előző generációk számára még ismeretlenek és/vagy elérhetetlenek voltak.

Az informatika és elektronika, mint technológia már viszonylag régóta jelen van a horgászatban, azonban csak nemrég értük el azt, hogy ezek az eszközök már olyan árkategóriában is kaphatók, amelyben szélesebb réteg számára is hozzáférhetővé válnak. Ezen "újgenerációs" horgászeszközök között számos olyan is található, melyeknek etikusságát és sportszerűségét sokan rendszeresen megkérdőjelezik. Cikkünkben azon eszköz létjogosultságát fogjuk boncolgatni, amely leginkább közgyűlölet tárgyává vált az utóbbi pár évben. Sok esetben megfigyelhető, hogy nem csak magát az eszközt, de az azt használó horgászt is megbélyegzik. Horgásztudását lenézik, eredményeit élesen bírálják és nem ismerik el.

Miért alakulhatott ez így? Mi váltja ki ezt az unszimpátiát? Cikkünkben ezekre a kérdésekre próbálunk választ találni és nem titkolt szándékunk, hogy oszlassunk egy kicsit a körülötte felhalmozódott ellenszenv sűrű ködén.

Általánosan elmondható, hogy az etetőhajó használatát az eredményesség és sikeresség nagymértékű elősegítésének vélelme miatt ítélik el. Nem véletlen használtuk a vélelem szót. Ugyanis legtöbbször maga a terméket nyilvánosan kritizáló vagy gyakran pocskondiázó személy sincs tisztában azzal, hogy érvei valósak-e, vagy csak véltek?! Ez abban nyilvánul meg egyértelműen, hogy a megfogalmazott ellenvélemények nagyon gyakran mellőznek mindenféle szakmaiságot, elméleti ismeretet vagy netán gyakorlati tapasztalatot az adott eszközzel kapcsolatban.

Beszéljünk hát erről, nézzük mit is kell tudni az erősen bírált eszközről!

Manapság szinte nincs olyan horgász, aki ne találkozott volna legalább egyszer etetőhajóval akár a boltok polcain, akár a vízparton. Egy viszonylag kisméretű, távirányítású hajóról van szó, amely bizonyos esetekben nagyon hasznos szolgálatot tehet, számos előnyös funkciójának köszönhetően.

A teljesség igénye nélkül nézzük meg az etetőhajó legfontosabb, legmérvadóbb funkcióit:

  • Viszonylag nagy mennyiségű etetőanyag bejuttatását teszi lehetővé. A teherbírás és kapacitás típusonként természetesen eltérő lehet. A zárt tároló rekeszekben/tartályokban nemcsak szilárd, hanem kifejezetten hígabb, folyós állagú anyagok is bejuttathatók. Az etetésre szánt anyagok mellett végszerelékünk is behúzható vele.
  • A bevitt etetőanyagok és végszerelék(ek) rendkívüli pontossággal helyezhetőek el. Egyes típusok már GPS jeladóval is el vannak látva, el tudjuk menteni sikeresnek bizonyuló helyek/pontok koordinátáit, így a későbbiekben könnyedén visszatalálunk rájuk.
  • Nagy hatótávolsággal rendelkeznek, szükséges esetben olyan távolságra is bejuttathatjuk végszerelékünket, amelyet kézi erővel nem tudnánk elérni.
  • Csendes, szinte észrevétlenül siklik a vízen, nem zavarja azt. Egy nagyméretű fa-, vagy fémcsónakban történő mozgással, az evezőkkel történő kopogással meg tudjuk zavarni a táplálkozó halakat, el tudjuk riasztani etetett helyünkről azokat. Etetőhajó használatával ez elkerülhető.
  • A távirányító segítségével könnyedén irányítható. Újabban egykezes távirányítók is megjelentek, amelyek jelentősen megkönnyítik a behúzást, különösen akkor, ha egyedül vagyunk. A modernebb hajók rendelkeznek tempomat funkcióval is, a szerelék lerakása után egy gomb megnyomásával irányítás nélkül önállóan partra jönnek. A hajók testén lámpák kerültek elhelyezésre, így biztosítva számunka az éjszakai használat során is a jó láthatóságot. A hajó két végén eltérő színű ledek kaptak helyet, ezáltal rossz látási viszonyok között is egyértelmű információt kapunk hajónk pozíciójáról.
  • Kiváló alternatíva olyan vizekre, amelyeken a csónakhasználat nem megengedett.

De miért is alakult ki ilyen elutasítás az emberekben az etetőhajót illetően?

Ahogy cikkünk első részében megemlítettük, a legtöbben a sikeresség nagymértékű elősegítésének vélelme miatt ítélik el.


"Etetőhajóval könnyű"

Olvashatjuk napi rendszerességgel a kritikus hozzászólásokat. Sokan azt gondolják, hogy az etetőhajó használata már önmagában garantálja a sikert. Fontos megemlíteni, hogy az etetőhajó azon eszközök széles táborát erősíti, amely gyakorlott és precíz kezekben, megfelelő elméleti és gyakorlati tudással a háttérben segítheti a horgász dolgát. Az etetőhajó a szerelék problémamentesebb bejuttatásában és elhelyezésében segíthet. Időt és energiát takaríthat meg számunkra. Nagyon hangsúlyos a feltételes mód! A halfogáshoz azonban ez közel sem elég, sőt édes kevés.

Az etetőhajó nem választja ki helyettünk a megfelelő helyet. Nem állítja össze az adott körülményekhez leginkább illő végszereléket, nem köti meg precízen a lehető legnagyobb hatásfokkal működő horogelőkét és bizony nem tudja kiválasztani az adott szituációban legjobban teljesítő etető- és csalogató anyagokat sem. Ez mind-mind a horgász dolga, ezek kivétel nélkül mind humán erőforrást igényelnek. Pont emiatt fordul elő az, hogy az etetőhajó használata mellett is üres marad sokak merítője. A siker nem ezen múlik, a siker nem ennek köszönhető. Közel sem elég a kapás eléréséhez az, hogy behúzzuk a szereléket X méter távolságra és ráengedjük a horgunkat. Ez azért jóval összetettebb ennél.

Provokatív megjegyzés ugyan, de annál igazabb, hogy az etetőhajó használatát leghangosabban ellenzők jelentős többsége a legmodernebb technikákkal ellátott hajókkal sem lenne képes még csak kapásig sem eljutni. Sőt mi több, még az alapvető irányítás és kezelés is hatalmas problémákat okozna.

Arról ugyanis még nem esett szó, hogy az etetőhajó gördülékeny, pontos, problémamentes, idő-, és energiatakarékos használata rengeteg gyakorlatot igényel. Az etetőhajóval történő horgászat egy külön területét képezi a pontyhorgászatnak, amelyet igenis tanulni, valamint folyamatosan tökéletesíteni kell.

"Régen sem volt etetőhajó, akkor most minek? Eddig is megfogtuk a halat."

Már cikkünket is azzal a gondolattal kezdtük, hogy a technológiai fejlődés hihetetlen tempót diktál. Emberi ésszel szinte felfoghatatlan az a számtalan új technológia vívmány és fejlesztés, ami napi szinten összeáll a tervező asztalokon. Gyakran tapasztaljuk meg mi magunk is azt, hogy mire egy új technológiáról tudomást szerzünk, szinte máris elavulttá válik, újabbak és modernebbek váltják le.

Ezt a hatalmas mértékű progressziót lehet támogatni és ellenezni is, tagadni azonban nem. Ha tetszik, ha nem, a korral bizony haladni kell. Ha mi mégis a totális elutasítást választjuk, azt legyünk képesek magunkban lezongorázni és fogadjuk el, hogy nem mindenki az általunk választott utat járja.

Nem hiteles és nem releváns ellenérv az, hogy régen sem létezett valami ezért manapság sincs szükség rá. Aki a horgászatban azzal az érveléssel ellenzi az etetőhajó létjogosultságát, hogy régen sem volt, így most sem kell, az többnyire a modernkor egyik legelterjedtebb vívmányán, az okostelefonján pötyögi be efféle kommentjeit. Nem fura ez kissé? Nem ellentmondásos?

Miért használ okostelefont, amikor régen sem volt? Régen is megvoltak okostelefon nélkül az emberek, vagy nem? Miért kell Messengeren üzenetet írni, amikor egy galamb is elviszi a megírt levelet? Ráadásul az még szép is repülés közben....

Reggel munkába indulva miért ül be a személygépkocsiba? Régen sem volt autó, most akkor mi értelme van? Miért nem felel meg a rég bevált lovaskocsi?

A horgászat témakörénél maradva mi értelme van az elektromos kapásjelzőnek? Régen sem volt, a zsinórra gyúrt sárgombóc jelezte a kapást, mégis megfogtuk a halat. Ez most miért nem felel meg, miért van szükségünk az elektromos jelzők használatára?

Példáink természetes szándékosan kisarkítottak, így talán érthetőbbek és szemléletesebbek.

Ezzel a kettős mércére szeretnénk felhívni a figyelmet! Ugyanazon jelenségeket/folyamatokat személyes érintettség vagy elfogultság miatt ne értékeljünk máshogy! A tárgyilagos, objektív szemlélet a leginkább célravezető ilyen téren.

Senki nem lesz attól kevésbé sportszerű, hogy a modernkor vívmányait saját eszköztárába építve igénybe veszi azoknak segítségét és élvezi esetleges előnyeit.


"Nagyapáink mit szólnának? Régen nem volt sem etetőhajó, sem csónak, csak a kézi erő. Ha nem tudták dobással elérni a halat, nem volt kapásuk és kész."

Az idézett hozzászólás egy kalap alá veszi a csónakot az etetőhajóval. Egyre gyakrabban megfigyelhető jelenség ugyanis, hogy már a csónakot használó horgászokat (azon belül kifejezetten a bojlis horgászokat) is sportszerűtlennek bélyegzik. Az ilyen és ehhez hasonló vélemények azonban nem tükrözik a valóságot. Nagyapáink korában élte ám virágkorát a csónakos horgászat! Nem nagyon volt olyan horgász, akinek ne lett volna csónakja és aki a folyókon, nagy víztározókon ne csónakból próbálta volna horogvégre keríteni az uszonyosokat. A mai napig hallhatunk történetek az igazi öregektől a csónakos nádi úszózásokról és egyéb csónakos kalandokról. A behúzás bizony akkor sem volt már ismeretlen fogalom! 

Első kézből hallottunk nem egy olyan történetet, melyben a helyi szabályzat tiltotta a csónakhasználatot, így úszva vitték be a végszereléket a dobással már nem elérhető távolságba! Ne tegyünk hát úgy, mintha a csónakhasználat vagy a behúzás a XXI. századi „lusta és sportszerűtlen” horgász fő halfogó módszere lenne. 

Essen szó azonban arról is, hogy milyen esetekben érdemes használni és milyen helyzetekben tud segítséget nyújtani ez az okos kis szerkezet!

Egyre több tavon szabályozzák le a csónak használatát. Egyes vizeken teljes mértékben tiltva van a csónakkal történő vízre szállás, más helyeken csak és kizárólag etetésre lehet használni a szabályzatba foglalt időpontokban.

Számos ilyen vízen azonban engedélyezve van az etetőhajó használata, ebben az esetben kiváló alternatívája lehet a csónaknak. Viszont előfordulnak olyan vízterületek, ahol az etetőhajó használata sem megengedett. Nagyon fontos tehát, hogy mielőtt egy adott vízre látogatunk, ismerjük meg annak szabályzatát és az alkalmazható eszközöket. Amennyiben a szabályzat nem tartalmaz erre vonatkozó konkrét információkat, minden esetben kérjük az illetékesek segítségét.

Emellett elsősorban akkor érdemes használni, ha az általunk kiválasztott, jónak gondolt haltartó hely olyan távolságra van tőlünk, amelyet már dobva, kézi erővel nem tudunk meghorgászni. Ha huzamosabb ideig, akár napokon keresztül húzunk nagy távolságokra, az etetőhajó rendkívül sok időt és energiát takaríthat meg nekünk. A horgászat harmadik vagy negyedik napján, fáradtan már egyáltalán nem mindegy, hogy az evezőt kell kézbe venni vagy a távirányítót. Nem mindegy, hogy nekünk kell 250 métert evezni oda-vissza minden behúzásnál vagy ezt a távot megteszi helyettünk a kis hajónk.

Ugyanakkor abban az esetben is hasznunkra válhat, ha a horgászhelyünk terepviszonyai lehetetlenné teszik a dobás kivitelezését. Gondolunk itt a belógó faágak, bokrok zavaró jelenlétére. Amennyiben biztosított az etetőhajó használata, éljünk a lehetőséggel, ahelyett, hogy kivágnánk a vízparti növényzetet, kárt okozva környezetünk élővilágában.

Nem csak a nagy távolságok elérésében lehet azonban fontos szerepe. Ha változatos mederviszonyokkal rendelkező vízen horgászunk, kiemelt szerepet kap a precíz horgászat és a hajszálpontos szerelékelhelyezés. Ebben hatalmas segítség lehet egy olyan etetőhajó, amely azonosítva a horgászhelyek koordinátáit pontosan visszatalál az adott helyre, így szerelékünket alkalomról-alkalomra pontosan ugyanoda tudjuk letenni.

Az etetőhajó egyik legelőnyösebb tulajdonsága az, hogy csendesen, szinte észrevétlenül siklik a vízen. Ez szintén újabb felhasználási területet nyit meg. Kifejezetten sokat segíthet egy elvadult, emberek által alig látogatott vízen, ahol a halak érzékenyek lehetnek minden egyes oda nem illő neszre.

Engedjétek meg, hogy megosszunk veletek egy ezzel kapcsolatos, nagyon tanulságos személyes tapasztalatot, amely véleményünk szerint nem is igényel semmilyen további magyarázatot.

A helyszín egy kisméretű, alig látogatott egyesületi víz, annak is a kíméleti terület mellé eső horgászhelye. Egy túlparti belógó fa alatt egyértelműen mutatták magukat a pontyok, köztük em egy nagyobb testű is. A problémát az adta, hogy a becsobbanó végszerelékek hangja teljesen szétugrasztotta őket. Egy-egy dobás és csobbanás után legalább 6-7 órán keresztül nem láttunk halra utaló jelet. Hiába minimalizáltuk az ólmok méretét, a 30-40 grammos ólmok hangja is riasztóan hatott a halakra. Feltűnő lett azonban, hogy a vízen viszonylag sok vízimadár -többek között vadkacsák- bandázik. Ebből jött hát az ötlet, hogy mi lenne, ha etetőhajót használnánk? A halak a felszínen úszó madarak jelenlétét már megszokták, nem a veszéllyel azonosítják azokat. Ha a végszereléket etetőhajóval küldenénk be, akkor talán a felszínen lebegő hajótest nem ijesztené el a halakat. Egy-két gyorsan lebonyolított telefon után egy jó barátunk máris kihozta az etetőhajóját. Habozás nélkül beküldtük vele az egyik szereléket és láss csodát, a szerelék elhelyezését követően a hajó még ki sem ért a partra, máris füstölős kapással érkezett meg az első hal. Ugyanarra a szerelékre, ugyanarra a csalira és ugyanarról az etetésről, melyről előtte 2 napig egy kapást sem tudtunk kicsikarni dobva. A horgászat végéig több szép, nagytestű vad halat sikerült partra terelni. Ezt követően kíváncsiságból egy-egy alkalommal újra dobva juttattuk be a végszerelékeket, hisz minket sem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy "de mi van akkor, ha csak most állt be a hal az etetésre?". Kapásjelzőink ekkor mindvégig némák maradtak.

Mindmáig biztosak vagyunk abban, hogy ha dobós módszerrel horgászunk végig, egyetlen halat sem fogunk.

Azonban nem csak a vad, ritkán látogatott vizeken kamatoztathatjuk hajónk csendességét. Az egész évben horgászott, ezáltal óriási nyomás alatt lévő vizeken is előnyt kovácsolhatunk etetőhajónk használatával. A sokat megélt, többször kifogott, egyre óvatosabb és tapasztaltabb halak szintén rosszul reagálhatnak a nem odaillő zajokra, hanghatásokra. A nem kívánt és riasztó zajok az etetőhajóval történő szerelékbejuttatással és etetéssel kiküszöbölhetők, így óriási előnyre tehetünk szert a többi horgásszal szemben.

Miután kiveséztük, hogy mely esetekben lehet előnyünkre az etetőhajó használata, jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy van olyan eset, amikor nem szükségszerű a használata?

Természetesen több olyan helyzet is adódhat, amikor nem indokolt, sőt hátrányos lehet a használata. Nézzünk meg néhány ilyen esetet is.

  • Az etetőhajó és a hozzá tartozó kiegészítők nagyban növelhetik az amúgy sem kevés horgászfelszerelésünk mennyiségét. Rövid időtartamú, rapid jellegű vagy cserkelő „minimálpecás” horgászatokon nem fér és nem is feltétlen kell, hogy beférjen az eszköztárunkba.
  • Pörgős, ütemes horgászatokon, amikor gyorsan és sűrűn érkező kapásokra kell számítani, az etetőhajó lelassíthatja a halfogás ütemét, hiszen a szerelék bejuttatása jóval több időt vesz igénybe, mint egy-egy újradobás.
  • Egyes vizeken kifejezetten előnyös lehet, ha dobós módszerrel horgászunk. Ennek az oka egyszerűbb, mint gondolnánk. A tóban élő halak megszokták, megismerték a rendszeresen becsapódó szerelékek vagy etetőrakéták hangját és ezeket a csobbanásokat automatikusan táplálékkal azonosítják. Sűrű újradobásokkal és folyamatos etetéssel az etetés környékére csalogathatóak és ott is tarthatóak. Ebben az esetben egyértelműen mellőzhető és mellőzendő az etetőhajó használata.
  • Az előbbiekben már szót ejtettünk róla, de itt is szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy az olyan vizeken ne használjuk, sőt magunkkal se vigyük, ahol a szabályzat kifejezetten tiltja.

Reméljük, hogy cikkünk elolvasásával többen belátást nyertek/nyerhettek a témába és plusz információkkal gazdagodtak. Ugyanakkor abban is reménykedünk, hogy az érveink és ellenérveink mérlegelésével az etetőhajó használatát ellenző és elítélő horgászok is rádöbbennek arra, hogy mint minden más téma, ez sem annyira fekete-fehér, mint ahogyan ők azt korábban elképzelték. A termékkel kapcsolatos mindennemű tapasztalat nélkül, szimplán ellenszenvből fakadóan ne utasítsuk el és ne ellenezzük annak használatát.

Gyakorlati tapasztalat és gyakorlati ismeretek hiányában, a vakon alkotott vélemény nem lesz hiteles és mérvadó. Természetesen senkit nem szeretnénk rábeszélni, senkire nem szeretnénk rátukmálni ennek a viszonylag magasabb árkategóriás terméknek a megvásárlását. Viszont amennyiben lehetősége van bárkinek az etetőhajó kipróbálására, az éljen vele és az összegyűjtött tapasztalatok birtokában döntse el, hogy használata hasznos, illetve szükséges-e, valamint valóban annyira sportszerűtlen-e, mint ahogyan azt korábban gondolta? Remek lehetőséget biztosítanak erre akár a horgászboltok, akár a horgásztavak, hiszen egyre több helyen van lehetőség a különböző eszközök napi bérlésére.

Köszönjük, hogy a mai cikkünkben is velünk tartottatok, az etetőhajó esetleges kipróbálása után szívesen olvassuk az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat és véleményeket, bátran írjátok meg nekünk komment formájában.

 Köszönjük az átfogó cikket a Different Carp Fishing horgászainak!

  • differentcarpfishing