Egy kérdés régóta foglalkoztat. Néha elgondolkozom, hogy egy-egy vizen töltött szituáció hogyan alakulna, mit tennék vagy nem tennék egy-egy helyzetben. Ez a kérdés is így merült fel bennem, nem polgárpukkasztásnak szánom, nem vitát akarok generálni, egyszerűen csak a véleményetekre vagyok kíváncsi. Vajon ti gondolkoztok hasonló témákon, vajon ti mit tennétek?
A szabályozást mindenki ismeri, tudjuk, értjük, mégis van az a helyzet, amikor az etika egyet diktál, míg a szív és a szituáció valódisága pedig mást.
De nézzük pontosan, mi is ez a kényes kérdés. A harcsapergetés. Azon belül is furcsa szituációja.
A hatóság ide vonatkozó szabályzása a harcsa tilalmi idejére a következő:
Ívási és tilalmi ideje minden év május 02-től június 15-éig tart, de a tilalmi időben is fogható a 100cm feletti állomány. Gondolom mindenki ismeri, nem is szorul magyarázatra. Az 1 méter feletti harcsák egész évben foghatóak, szabályzásilag engedélyezett.
És most képzeljük el a következő helyzetet:
A naptár május június határán, szeretett csónakodból a kedvenc, jól ismert vizeden pergetsz. Nehezítsük a helyzetet. Veled van a gyermeked, a csajod vagy egy nagyon régi jó barátod, akit sok év után guide-olsz, szeretnéd neki megmutatni, hogy milyen ügyes horgász vagy. Jól ismered a helyeket, a csónakod akaratlanul is az egyik kedvenc parti részed felé irányítod. Sok éve tudod és figyeled a harcsák ívási szokásait, helyeit. Tudod, hogy a tó hatalmas öregjei hol fészkelhetnek, melyet azért ebben az időszakban védenek is.
Gondolom mindenkinek megvan a kérdés: rádobnál-e, ezekre a helyekre?
A cikkben szereplő képeket köszönjük Szarka Zoltánnak és dr. Márkus Milánnak! Bár a képeken nem a fészkén lévő harcsát láthatunk, mégis fontosnak tartottam, hogy egy ilyen cikkben legyen egy kifejezetten jó radarfelvétel a nagy harcsáról.
Ha a kedves olvasónak van sekély vizes felvétele, szívesen látjuk, küldje el nekünk bátran!
Ahhoz, hogy megértsétek, a bennem dúló morális kettősséget, kicsit meg kell ismernetek engem is. Tehát tényleg röviden magamról:
Nagyon – nagyon szeretek horgászni, biztos vagyok abban, hogy már nem a hal fogása, kapása az, ami a vízpartra hajt. A természet szeretete már nagyon kis koromtól az éltem része.
Kifejezetten erős igazságérzettel áldott meg a Jó Isten, melyből adódtak már az életben konfliktusaim. Itt ez tényleg nem célom. A kíváncsiság hajt, nem is szeretnék vitát ebből. Egy furcsa kettős érzés van bennem.
Most itt a nappalimban a klaviatúra előtt biztos vagyok abban, hogy úrként tudnék viselkedni, az én csónakom nem menne arra, fel se merülne bennem, hogy rádobjak a fészkét védő harcsára. Talán Te is kedves olvasó bizonyára azonnal rávágtad, hogy Te nem tennéd…
De tudom milyen, amikor horgászok. A zsákmányszerzés elemi ösztöne felül tudja írni a józan ész diktálta érzést? Nem tudom, ott egy kicsit azt hiszem elbizonytalanodnék. Vajon, ha jönnek a meg tudom e fogni, mennyire fog küzdeni, elég ügyes vagyok e hozzá kérdések a fejemben, akkor máris a botért nyúlok…vagy meg tudnám állni, ott tudnám hagyni azt az izgalmasnak ígérkező pecát?
Természetesen biztosan nem vinném haza azt a nagy halat, de ezzel lehet, csak magamat nyugtatom, igyekszem könnyíteni a lelkiismeretemen.
Van véleményetek erről? Mennyire korrekt, a tilalmi időn túl egy fészkén álló és/vagy fészkét védő halra horgászni? Legyen az őshonos vagy nem őshonos halunk, egy pisztrángsügér de akár a mi sárkányunk is.
Ne vitázzunk, csak véleményt mondjatok kérlek!
