Napfelkelte előtt nem sokkal csapódott be utánam a kocsiajtó. Hátamra vettem a cuccaimat és leroadoltam őket a Dunához. Sűrű köd feküdt a folyón, halkan lötyögött a felszín. Csobbanások, néhány fordulás jelezte, hogy ők is itt vannak… Ilyenkor akár percekre meg tudok állni. Lehányom magamról a motyókat és csak nézem a vizet. A szememmel, a fülemmel, a bőrömmel figyelem a reggelt. Jól esik.
Mérgesnek mérges voltam ugyan, de haza azért nem mentem. Különben is, több mint hetven kilométert autóztam odáig, addig el nem megyek, míg halnyálkás nem lesz a kezem! Nos, addig eltelt azért némi idő… A vödörben a szokásos keszeges kaja, egy kilónyi maggal és nehéz morzsával felütve. Két bottal dobáltam rájuk, nagyjából ötperces ütemet tartva. Lassan alakult ki a dolog, a délelőtt inkább csak szórványos halfogással telt. Itt egy szilvaorrú, aztán szünet. Nicsak, egy márna. Nem is rossz! Hosszú szünet. Odanézz, csak nem egy dévér?! Megint szünet. Így csordogált az idő, valamikor tizenegy után lettem arra figyelmes, hogy egyre gyakrabban jönnek a halak. És egyre inkább csak a márnák.
Kék ég, bajusz
A többiek – mert jöttek aztán a többiek is szépen – már rendben voltak. Vittem magammal a csontin kívül gilisztát és sajtot. Mindkettővel próbálkoztam, de tegnap csak a csonti kellett nekik. És még valami történt, ami ritkán, de előfordul. Háklisak voltak a horogelőke anyagára. Gyakran használok vékony (0,10-es) fonott horogelőkét, főleg akkor, ha elém állnak a márnák. Néhány helyen máshogy nem is nagyon lehet őket megfogni, mert a monofilt megetetik a kövekkel, kagylókkal. A tegnapi helyen erre igazából nincs szükség, de takarékossági okokból az egyik szerelékre fonottat tettem. Kevésbé, lassabban használódik el. Hát tegnap nem volt kapásom a fonott előkére! Csak a monofillal szerelt cuccra jöttek a halak. Ahogy lecseréltem a szőtt előkét egyszálúra, láss csodát: Azt is megkedvelték a halak.
Visszatérve a márnákhoz, végül vagy tizenötöt sikerült kézbe venni. A legjobb olyan három körüli, pocakos példány volt, az átlag inkább másfeles. Keveredett közéjük kisebb koncér, szilvaorrú és még két dévér. Szórakoztató nap volt, bár ez sem marad talány nélkül. Volt ugyanis néhány halvesztésem, amit egyelőre nem tudok mire vélni. A kedvenc horgom a Gamakatsu F314-es, abból is a 14-es méret. Nem olyan kicsi, mint amit a száma sugall. Az egyik leginkább jellemző tulajdonsága ennek a tűnek, hogy igen határozott, markáns szakálla van. Ebből fakad, hogy ahol megakadt, onnan általában nem jön ki. Akkor sem tesz ilyet, ha az erőltetéstől deformálódik. Hát tegnap legalább négy alkalommal maradt le róla halam. Mindannyiszor legalább féltávig (kb. negyvenre horgásztam) eljött a delikvens, aztán egyszer se hal, se beszéd… Nem tudom, mi lehet az oka, de erősen gondolkodóba estem!
Fél három körül pakolni kezdtem. További márnák is biztosan várták a velem való találkozást, de mennem kellett. Akik lemaradtak rólam, a jövő hét végén, de lehet, hogy már a közelgő nemzeti ünnepen bepótolhatják!
Az eredeti szöveg a szobapeca.blogspot.com oldalon olvasható, a szöveg és a képek a szerző hozzájárulásával került átvételre.
