5 990,00 Ft felett Ingyenes szállítás!
Még 5 990,00 Ft szükséges
A kosár üres.
Az Ön kosara jelenleg üres!

Esti mese

A csónak fara a sekély ritkás egyik öblének bejáratánál ringatózik. Kisebb szobányi szabad vízfelület. Szemben, a meder felől sűrű gyékény és néhány nádbokor, két oldalt könnyen átjárható, szellősen elszórt kisebb csomók. Itt, ahol a ladik van kikarózva, méteres iszap fekszik alattam, de az öböl túloldalán kemény az alja, kavicsos, mert a sodrás a meder felől ott már le tudta gyalulni. A pontyok bejárják az egész ritkást, megfordulnak az iszapos rész fölött is, de megfogni őket inkább a kemény aljzaton lehet. Idén legalábbis. Úgy 50 centi víz fedi a nádszigetet, ami nem egy klasszikus pontyozó hely. Itt egy kicsit másként viselkednek…

Méteres vagy annál mélyebb vizekben a pontyok gyakran tótágast állva szűrik az aljzaton fekvő, tápláléknak tűnő dolgokat. Ilyenkor valóban előfordul, hogy a kapást az úszó kiemelkedése jelzi. Itt a sekély vízben sokkal kevésbé jellemző ez a tótágas, egész egyszerűen azért, mert nincs erre hely, a hal nem szeret a farkával a felszínen integetve táplálkozni. A kapás errefelé leginkább merülős/elhúzós, ezért a magamfajta vaksi pecás legalább két centit vagy hármat is kint hagy az antennából. Legyen idő észrevenni a történéseket.

Mert történések vannak. A nádi pecában a legritkább esetben fordul elő, hogy a kapás váratlanul, előjel nélkül érkezne. A halak jelenlétét látod és hallod. Ahogy elmennek a szálak mellett, rövid, száraz ütésekkel jelzik ottlétüket. A sekély vízben apró fodrok, örvények keletkeznek, akár egy kisebb testű hal mozgásától is. A túrások apró buborékjai néha szépen kirajzolják a nyugodtan táplálkozó pontyok útját. Az úszó körül mozgó testek keltette finom áramlatokon szinte táncol a pedző. A pontyok testükkel elnyomják a zsinórt, az úszót, az odébb csúszik, meg-megmerül. Mire eljutunk a kapásig, legtöbbször végignéztünk már egy háromfelvonásos színielőadást.

  • estimese1
  • estimese2
  • estimese3

Sötétben ez már feketeöves feladat. Nem az, hogy meglássunk vagy meghalljunk valamit. Inkább az, hogy ezeket a jeleket megfelelően értelmezni tudjuk. Hogy ne a szálak közt kavaró szárcsát gondoljuk halnak, hogy az úszó végén sápadtan pislákoló fénypatron legapróbb mozgására, vagy a felszín hullámzására ne kapjunk azonnal a bothoz. Nem mindig sikerül.

Az előbb például kis híja volt, hogy nem estem ki a kempingszékből, ahogy a fénypatron kicsit megmerült. Előrehajoltam a bothoz, a szék alattam kicsit megbillent, én meg szégyenszemre vízbe csobbantam volna, ha nem sikerül az utolsó pillanatban megtámaszkodnom a csónak szélén. A fehér bálna vízre száll – valamiért ez jutott eszembe rögtön. Az úszó nem merült tovább, nem lett kapás a dologból, szóval izgalomra semmi ok!

Sötétedés előtt egy órával már itt voltam és nem is töltöttem eredménytelenül az időt. Még világosban akasztottam az első halat, egy alig másfélkilós pikkelyest. Szegénykém, mire igazán megijedt volna, már a szákban volt. Ezért (is) kell az erős motyó. Egy szobányi tisztáson gyengébb felszereléssel is megfogható egy ekkorka ponty, de amíg a szákig elér, bejárja az egészet a pincétől a padlásig. Csinál akkora ramazurit, hogy néhány óráig nem is kell utána horgászni, elijeszti a többi bajuszost. Így viszont, szinte pillanatok alatt túllettünk a dolgon. Szépen, majdnem csöndben. A csónak orrából, a nyílt víz felé engedtem el a kis vitézt, neki is iramodott folyásnak felfelé. Vissza sem nézett. Volt még egy kapásom, de az nem akadt meg, pedig úgy éreztem, a legjobb ütemben sikerült bevágnom. Hát nem.

Jó itt üldögélni. Augusztus lévén a Nappal együtt a meleg is „lemegy”, a délutáni kánikula hamar elmúlik. Kellemes, huszonegynéhány fokban figyelhetem az úszót, pontosabban a végét díszítő szentjánosbogarat. Régebben a nappali úszók végére szelepgumival erősítettem fel a három milliméteres patronokat, manapság inkább olyan úszót használok sötétedés után, amit gyárilag ezek befogadására alakítottak ki. Kényelmes.

Itt az RSD-n nyáridőben nincs csendes este. A parti házak és nyaralók lakói, fürdőzők, bulizók gondoskodnak arról, hogy legyen mit hallgatnod, ha a szél, a madarak és a víz hangjai nem lennének elegendők számodra. Sokan nem is sejtik, hogy életüknek kéretlen tanúja akad. Ha sejtenék, talán nem üvöltenének olyan trágárságokat feleségüknek/férjüknek/társuknak, talán nem beszélnének ilyen ordenáré módon a gyerekeikkel, talán nem mondanának ennyi megbocsáthatatlan dolgot azokról, akikkel az életük idejét töltik. Persze én nem számítok, hisz nem árulkodom senkinek. Néhanap nektek, de ezzel az érintettek együtt tudnak élni. Pedig milyen jó lenne! Még tökéletesebb lenne az estém.

  • estimese4

Az apró fénypatron oldalazva eltűnik a víz alatt. Ennek fele se tréfa! A kezem már a boton, de még elszámolok háromig, hogy biztos legyek a dolgomban. Cseppet sem vagyok türelmetlen, kb. kettő és félnél bevágok. Úgy három bothossznyi távolságban a megakasztott hal a sűrűbe fordul, de én nem hagyom neki. A horog keményen megül a ponty húsos szájában, a vastag fonott egy fikarcnyit sem enged, az 5 librás bot hajlik azért, de felkeményedik hamar. A rendszer leggyengébb pontja én vagyok, de ha fújtatok is nagyokat, ezúttal kitartok. Két erős rántást érzek még a boton, aztán a hal felém fordul, majd rögtön jobbra, keresztbe vágtat az öblön. Néhány métert adhatok csak neki, aztán lesz baj gazdagon.

  • estimese5

Széles mozdulattal fordítom a pálcát a hallal szembe, a nyél végét a combomnak támasztva, ballal az orsó dobját szorítva. Amint megérzem az ellenállás pillanatnyi enyhülését, a spiccet a hal irányába engedem, a zsinórt pedig kurblizom sebesen. Aztán húzom megint. A szákolásig történik még ez meg az, de az első rohamokhoz képet ezek már szinte említésre sem méltók. Most itt fekszik a csónak mellett a mély merítőfejben. Öt körüli, egészséges példány. Félig az oldalán fekszik, de a mellúszók kavarnak finoman egyszer-egyszer. Pihen, keresi önmagát. Én is szusszanok kicsit, aztán beemelem a csónakba. Megszabadítom a horogtól, lövök két képet, aztán a merítővel együtt visszateszem a vízbe. Megvárom, míg teljesen magához tér, aztán utat engedek neki a nyílt víz felé.

  • estimese6

Számos dolog van, amiért szeretem ezt a pecát. Egy kis darab a gyerekkoromból. Egy olyasfajta horgászat, amiben nincsenek márkanevek. Persze minden cuccra rá van írva valami, de itt ez tényleg lényegtelen. Az én márkás spod botom és egy harmincéves sárgavégű teleszkóp ugyanolyan jó. Nincsenek flancos etetőanyagok, aromák, szemcseméret, távcsali hatás. Pár marék főtt kukorica van, és néhány szem horogravaló. A magamfajta hétvégi pecás nem megvárja, hanem megkeresi a halat. Oda megy, ahol járnak. Néha tudatosan, néha csak szerencséje van. Néha nincs. Körbejársz az ismert helyeiden és próbálod megtalálni őket. A nyomaikat, amiket hagynak. Az egész nagyon egyszerű és nyers. Végtelenül szép.

Tegnap este a nádsziget túloldalán horgásztam. Egy kis benyílóban Dodi stégje mellett. Dodi bácsi nincs már köztünk, kevesen tudják, hogy ez az ő állása volt valamikor. A vízen lévő stégeket sok éve nem tartja karban senki. Nem csoda, hisz nem maradhattak fenn, de nem is bontják el őket. Egymás után mentek tönkre, roskadtak össze, süllyedtek el. Ez azon kevesek közé tartozik, melyek így-úgy, de tartják még magukat. A lábak épek, a keret is, a deszkázat egyes részei még járhatók. Nem a stégről horgásztam, a csónakot kötöttem csak hozzá.

  • estimese7
  • estimese8

A kis öblöt gazdagon megszórtam, így a pontyok, melyek keresztülmentek rajta, szívesen megálltak, s felcsipegettek néhány szemet. Mindig a hátsó szálak felől jöttek be a nyiladékba és balról jobbra szelték át azt. Nem tudom, pontosan hány példány lehetett bent a nádszigetben, de a folyamatos járkálásból egy nagyobb csapatra következtettem. Az az általános nézet, hogy a csapatok hasonló méretű egyedekből állnak. Ennek ellentmondani látszik, hogy aznap húsz perc különbséggel egy másfeles és egy négyes pontyot fogtam. Persze az sem kizárt, hogy több banda is járta a helyet, így sikerült kettőből is akasztani egyet-egyet.

  • estimese9

Hogy miért említettem a tegnapi pecát? Nagyon ritkán adatik meg nekem, hogy igazán beleüljek a tutiba. De tegnap a megérkezésem utáni első perctől az utolsóig mozgalmas és izgalmas volt az este. A halak folyamatosan jártak előttem, nem is szégyenkeztek sokat, mutatták magukat. Zörgették a nádat, túrták a kis öblöt. Mintha csak azt mondták volna: „Hé te fickó, itt vagyunk előtted! Van ezzel valami gondod?” Nem, nem volt semmi. Szerintem végig mosolyogtam és élveztem minden percét.

Most csöndesnek tűnik a nádas, de az előző ponty azért mutatta, hogy megéri a türelem. A víz nyugodt, csak a saját ladikom hullámai törik néha össze a világítópatron tükörképét. Az erős félhold szépen bevilágítja előttem az öblöt, az ég tiszta, szinte fekete, remek kontrasztot adva a milliárdnyi csillagnak. Egy határozott hangú pasas az előbb még alaposan osztotta a feleségét valamelyik parti házban, de úgy látszik mostanra befejezte a mai leckét. Magam vagyok. Elücsörgök még egy fél órát, aztán lassan kievezek. Holnap is lesz nap, pontyok, nádas.

  • estimese10

Az eredeti cikk a szobapeca.blog.hu oldalon található.