Pontygondozás

Minden címke 301


Mutasd az összes cikket...

Egy ponty az árokparton olyan, mint egy kiscica, amit kidobtak az utcára: a legsebezhetőbb préda. Miután elkapjuk a halat, kiszakítjuk őt a természetes környezetéből, ezért olyan gondossággal kell eljárni, mely során biztosítjuk azt, hogy visszakerül abba az állapotba, ahonnét kizökkentettük. A hal, amelyet kifogtunk, lehet álmaink hala, és ekképpen lehet a többi horgász vágyának forrása is. Visszahelyezve azt sértetlenül, és tökéletes állapotban biztosítja azt, hogy az a következő foglyul ejtéskor nem lesz semmiféle sérülése.


Légy szervezett


Sokkal azelőtt, mielőtt a ponty nyugalomba helyezi magát a szákunk legalján, a dolgoknak a helyükön kell lenniük, hogy 

annyi halat foghassunk meg szerencsésen, amennyit csak tudunk. Az első dolog, melyet meg kell tenni, mikor horgászni megyünk, a szák biztosítása. Ez megmentheti a napunkat azoknál a ritka alkalmaknál, mikor nagyon gyors kapás van. A következő dolog, amire figyelni kell, csak úgy hívjuk, hogy a ponty fogadtatása. Ez az a hely, ahol elhelyezzük a pontymatracot, ahová aztán a kifogott halakat tesszük. 

Sajnos sokszor látni olyan horgászokat, akik több ezer kilónyi horgász felszerelést cipelnek magukkal, melynek következtében a pontymatrac teljesen alkalmatlanná válik. A legtöbb horgászt azonban jobban érdekli az a tény, hogy hogyan gondoskodunk arról a halról, amit fogtunk, mintsem, hogy ilyen drága felszerelésekkel bíbelődjünk. Alapvetően minél hatalmasabb és minél párnázottabb a pontymatrac, annál jobb. Amikor kijelölöd a horgászó területed, ahol elkezdesz „játszadozni” a zsákmánnyal, a legfontosabb dolog, hogy bebizonyosodj róla, hogy minden, amire szükséged van, kéznél van, pl. halmérleg, ponty gondozásához szükséges „elsősegély doboz”, hiszen a legutolsó dolog, melyet kívánhatunk, hogy ide-oda rohangáljunk, miközben egy élő hal van a matracon. 

Hálóból a matracra


A szák legalján levő ponttyal a következő feladatunk annyi, hogy átszállítsuk azt biztonságban a matracra. Miközben valaki tartja a hálót, és mi biztosítjuk a szegélyeket, az első igazán fontos dolog, hogy bevizezzünk minden olyan felszerelést, mellyel érintkezni fog a hal. A pontymatrac hihetetlenül forróvá tud válni a meleg hónapokban. A szállító anyagot, vagy hevedert tehát be kell nedvesíteni ebben a szakaszban, a mérleget pedig lenullázni. Ezek után két dolgot tehetünk, vagy vágjuk el a vonalat (cut the line?), vagy enyhítsünk a háló lazaságán. Ez biztosítja azt, hogy ne kerüljön felesleges nyomás a horogra.

 Azért, hogy a ponty ne tudjon csapkodni össze-vissza a hálóban, az a legjobb, ha összezárjuk és legörgetjük a halat. 

Ne próbáljuk meg teljesen becsomagolni a pontyot, csak korlátozzuk a mozgásában. Igen lényeges ennél a pontnál, hogy bebizonyosodjuk arról, hogy minden uszonya a teste vonalához igazodik, beleértve a farkat is, és hogy egyik hátuszonyi tüskéje se ragadjon bele a hálóba. Csak ekkor érdemes kiemelni a vízből. Míg szállítjuk a pontyot a matracra, gondoskodni kell arról, hogy olyan közel legyen a föld felszínéhez, amennyire csak lehet, hiszen abban az esetben, ha véletlenül megcsúszunk, a hal nem tud olyan messze esni. Helyezzük le gyengéden a pontyot a matracra. Sajnos látni olyan horgászokat, akik álló helyzetben próbálnak meg foglalkozni a hallal. Így elég kevés kontrollunk van a hal felett. A legjobb megoldás, hogy ha letérdelünk a hal mellé, így képesek leszünk minden hirtelen csapásra figyelni, mely feltétlenül felléphet ebben a szituációban. Kit érdekel az, ha a térdünk kicsit vizes lesz; ez hihetetlenül kis ár azért, hogy a halunk biztonságban legyen. 

Mérlegelés


Tudom, hogy már említettem ezt, csak biztosítani akarok mindenkit, hogy nullázza le a mérlegét. Bánt engem az a tény, hogy sokan a horgászok közül hazudnak maguknak! Mindig használjatok digitális mérleget, messze ezeket a legkönnyebb lenullázni. Miután ez kész, a hevedert le kell venni és letenni a hal mellé. Még nincs szükség arra, hogy felemeljük a halat, csak csúsztassuk a hevederbe, még egyszer megbizonyosodva arról, hogy az uszonyok áramvonalasan a test mellett vannak. Ezután a heveder kötelét felakasztjuk a mérleg horogjára, és egyenletesen emeljük fel addig, míg a hal elhagyja a talajt. Egy vagy két másodpercbe fog telni, míg a hal lenyugszik, de ezek után már olvashatjuk is le pontosan az adatokat. 

Fotózás


Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a legtöbb ember szeretné megörökíteni a saját maga által fogott legnagyobb pontyot, hogy ezzel dicsekedhessen a többieknek. Magától értetődő, hogy minél jobb minőségű a kamera, annál jobb képet lehet vele csinálni. A probléma az, hogy mindegy mennyire jó minőségű a kamera, mivel az egész a személyen múlik, aki a képet készíti. A digitális kamerák lehetővé teszik a használóik számára, hogy rögtön láthassák a munkájuk eredményét. Ez azt jelenti, hogy ezeket a beállításokat kezelhetjük a legkisebb lárma és nehézség mellett, kihangsúlyozva a pontyot. 

Mikor a horgász boldog és kényelmesen elhelyezkedett, a kép elkészülhet. Óvatosan csúsztassuk a kezünket a hevederbe és helyezzük az egyik kezünket a hal feje alá. Az ideális pont az, ahol a melluszonyok a kopoltyúfedő mögött vannak. A másik kezünket helyezzük el a farok uszonynál. A ponty ekkor szépen egyensúlyban lesz, és óvatosan ki lehet emelni a matracból. Ereszkedjünk a térdünkre, sose próbálkozzunk álló helyzetben, és tartsuk alacsonyan a matrac felett, míg a kép elkészül. Vannak olyan alkalmak, mikor a hal nagyon virgonc tud lenni, de mivel alacsonyan tartjuk a matrac felett, azt jelenti, hogy bármikor gyorsan vissza tudjuk helyezni bele. Le kell takarni a szemét a hálóval vagy a hevederrel, és várni egy kicsit, míg lenyugszik. Minél többször fogunk meg egy halat, annál magabiztosabbá válhatunk. Az a véleményem, hogy egy halat maximum 5-6 percig szabad a víztől távol tartani, ha tovább van távol, valamit rosszul csinálunk. A legjobb, ha közben vizet adagolunk a halra az egyik kezünkkel. Ez vizesen és életben tartja a halat, és természetesen sokkal jobban fog kinézni a képeken. 

Visszaengedés

Véleményem szerint a legcsodálatosabb kárpótlás látni a halat hirtelen elúszni fogságát követően. Az elengedés legkönnyebb módja, ha használjuk a pontymatracot. Ha a víz a parton elég mély, akkor csak az szükséges, hogy a pontyot a part peremére helyezzük és óvatosan engedjük bele a vízbe. Tartsuk a halat a farka tövénél, hogy segítsünk neki megtalálni a jó irányt, és várjunk, míg gőzerővel elkezd úszni vissza a saját környezetébe.