A Balatonban idén sok a hal

Minden címke 301


Mutasd az összes cikket...

A vonyarcvashegyi 40. halász emléknapon nyilatkozott Fürtös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a kagylók elhullásáról és a halállományról.

Az idei halállományról azért esett szó, mert igen jónak minősítették a horgászok, amely részben a társaság új stratégiájának is köszönhető, amelynek legfőbb célja a pontytelepítés növelése volt. A horgászok leginkább a pontyokra utaznak, ezért ha egy tóban sok szép, nagy példányt találunk, akkor jónak ítéljük az adott vizet, ahova később is érdemes visszanézni. A halgazdálkodási tervük szerint 300 tonna halat szeretnének telepíteni a tóba, amelyek átlagsúlyát csökkentik így az egykilósak helyett félkilósakat szereznek be, ezáltal könnyebben kiszámolhatják, hogy mennyivel több példányt engednek a vízbe. A pontyok a Balatonban igencsak jól érzik magukat, hiszen a táplálékuk folyamatosan biztosítva van a vándorkagylók segítségével, így a fejlődésük is gyorsabb. A tavaszi csapadékos időjárás mellett hozzájárult a Kis-Balatonból származó Zala árhullám által hozott sok hal is a horgászok és a halászok kiemelkedő fogási eredményeihez.

A vezérigazgató elmondta, hogy szó sincs a sokak által emlegetett kagylópusztulásról, hiszen csak kis mértékben hullottak el egy adott helyen. Az ok egyszerű, a mostanában mindenki által érzékelt kánikula a vízre is megtette hatását, hisz igencsak felmelegítette. A nem őshonos kagylót, vagyis az amuri kagylót érinti leginkább a felmelegedés, hiszen van egy parazitája, ami egy atkafaj, amely a melegben elszaporodik. A nagy hőségnek köszönhetően a tó fenekén, az iszapszinten is elérte a huszonöt fokot a víz, így az atka megölte a gazdaszervezetet, ezáltal bekövetkezett az elhullás, ami csak egy adott területet, azaz a keszthelyi-öblöt érintette azt is csak szórványosan. Az oka pedig az, hogy a Balatonnak ez a legsekélyebb része, ahol is a víz könnyebben felmelegedett. Az elpusztult kagylók az emberre és az élővilágra semmilyen veszélyt nem jelentenek. Az öböl esztétikáját sem törik meg, hiszen a kagylók nagy részét a halak felcsipegetik, a többit a Halgazdálkodási zrt. összegyűjti. Érdekes, hogy tavaly 400 kilogrammot gyűjtöttek, viszont idén ennek csak a töredékét kellet összeszedniük.

A fentiek alapján nem kell aggódnunk a kagylók miatt, és csak arra kell koncentrálnunk, hogy hogyan is jussunk el a Balatonra egy jó kis horgászattal egybekötött nyaralásra, hiszen fogásban nem lesz hiányunk, így már meg is van alapozva a jó hangulat.