Árammal fogott halat

Minden címke 301


Mutasd az összes cikket...

Szemeten (Kalinkovo) halőrök fogtak el egy férfit, aki áramot vezetve a vízbe próbált halat fogni.

A 44 éves férfi nem csak a vízben található élővilágot, de emberéleteket is veszélyeztethetett volna, ha esetleg fürdőzők is jelen lettek volna a helyszínen.

A falu melletti víztározóhoz rendszeresen járt, már huzamosabb ideje az illető, így a halászok és halőrök is figyelemmel kísérték tevékenységét, melynek meg is lett az eredménye, Karina Pozažanová pozsonyi kerületi rendőrszóvivő szerint, ugyanis legutóbb tetten is érték.

Csónakból vezette az áramot a vízbe egy kocsi akkumulátorhoz erősített kábellel, így próbálta sokkolni a halakat az úszójármű körül, viszont az valószínűleg fel sem merült benne, hogy így az embereket is veszélyezteti, köztük saját magát is.

Mivel tetten érték próbált elmenekülni, de a rendőrök Dunacsún környékén utolérték és letartóztatták. A férfi akár három év börtönbüntetést is kaphat a tettéért. 

Tanulság lehet ez számunkra is, hogy ne veszélyeztessünk másokat, mivel előbb utóbb úgyis elkapnak. Legyünk egy összetartó horgászközösség és buktassuk le az olyan embereket, akik érdemtelenek arra, hogy a vizeinkben horgásszanak.