Az egyszerű pecást egyhamar nem éri változás

Minden címke 301


Mutasd az összes cikket...

Hazánkban sok szép, halakban gazdag tó és vízfolyás van, ami kedvez a horgászat hódolóinak. Többek között e szabadidős tevékenység népszerűsítése a célja az új halgazdálkodási törvénynek.

Székely Gábor a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetségének ügyvezető elnöke elégedett az új törvénnyel, melynek előkészületét már jó ideje nyomon követte és úgy gondolja, hogy ennek kapcsán a minisztériumban alapos munkát végeztek.  Elődje Gecse Lajos megerősítette, hogy több szakmai egyeztető fórum kísérte végig a törvény alakulását, ahol a horgászok elmondhatták a véleményüket, melyet jó részt figyelembe is vettek. A változások egyértelműen örömteliek, hiszen a törvényhozó célja, hogy népszerűsítse a horgászatot, továbbá erősítse és fejlessze a horgászturizmust. Az horgászok elvárásai között szerepel, hogy a halgazdálkodás jobb lesz, több állami pénz jut majd a haltelepítésre, emellett az őshonos fajok védelme előtérbe kerül, továbbá a különböző pályázatoknál a saját horgász szervezetek élveznek majd előnyt a halászokkal szemben.

Jelenleg a horgászok nem fognak változást érzékelni, mivel a rájuk vonatkozó szabályok maradnak, csak hosszabb távon mutatkoznak meg az új halgazdálkodási törvénnyel járó módosulások. Reményeik közt szerepel, hogy rendezettebb és szebb környezetben horgászhatnak majd, továbbá jobb fogási lehetőségeik is lesznek. Ellentétben a horgászszervezetek számára már most ősztől elérkezik, az a pillanat mikor az új szabályokhoz kell alkalmazkodniuk, nagyobb felelősséget kell vállalniuk, továbbá még magasabb szakmai elvárások és több munka vár rájuk.

A horgászvizek felett rendelkezőket közvetlenül nem érintik a törvénnyel járó változások, viszont hosszabb távon előnyös helyzetbe kerülhetnek, ugyanis amikor megpályáztatják a halászati jogot az állami tulajdonú vizekre, akkor a horgász szervezetek előnyt élveznek a halászokkal szemben.

Ezeken felül turista állami horgászjegyet vezetnek be, melynek lényege, hogy a pecások száma növekedjen. A nyaralás alatt elképzelhető, hogy horgászni támad kedvünk, és szeretnénk egy napi, vagy esetleg egy hetijegyet kiváltani, akkor szükségünk van egy érvényes állami horgászjegyre, amihez még vizsgáznunk is kell. A szeptemberben életbe lépő turista állami horgászjeggyel mindez könnyebbé válik. Mindezek mellett még nincs pontosan meghatározva, hogy milyen feltételek mellett adják ki, ugyanis még sok fontos kérdést kell tisztázni, de az már biztos, hogy őszre készen lesz.

Összegezve csak idő kérdése és elér minket, egyszerű horgászokat is a változás, de talán nem is baj, hiszen most jó munkát végeztek a halgazdálkodási törvénnyel, és figyelembe vették a véleményünket is, bár még vannak dolgok, amiket tisztázni kell, de jó úton haladnak a törvényhozók.