Magyarország kedvelt horgásztavai

Minden címke 301


Mutasd az összes cikket...

A héten volt alkalmam beszélni egy horgász ismerősömmel, aki bejárta Magyarország legtöbb horgásztavát. Meg is kértem mondja el, melyek a legjobb horgásztavak és hova érdemes menni. A következő tavakat sorolta fel: merenyei-víztározó, maconkai.víztározó, nagybivalyosi tórendszer, palotási víztározó és a harsányi horgásztó.


Ferenc, a horgász ismerősöm már gyerekkorától szeret horgászni, de körülbelül tíz éve áttért a bojlis horgászatra, így leginkább ebből a szempontból sorolta fel a tavakat. Bár elmondta, hogy ezeknél a tavaknál eddig még mindig volt fogása akár a partról, akár a csónakból horgászott. Mindenképpen érdemes kipróbálnunk az előbbiekben felsorolt tavakat, hiszen megfelelő és tiszta környezetben hódolhatunk horgász szenvedélyünknek. 

Most bizonyára sokan felteszik a kérdést, hogy miért próbálják ki ezeket a tavakat. Hát, ahogy Ferenc mondta nekem, a magyar horgászat is eljutott végre egy olyan szintre ahol védik a halakat. Mit is jelent ez? Azt, hogy egyre elterjedtebb a sporthorgászat, mikor az igazán nagy fogást is visszaeresztjük a tóba, hogy tovább éljen. Már nem preparálják annyit a halak fejét, hogy trófeaként lógjon a falon, helyette készítenek egy fotót a halról és ennyi. Még ha haza is visznek egy-egy halat, de már nincs az, mint régen, hogy az összes halat elviszik, amit fogtak, akár kicsi akár nagy halról van szó, és így lassan de biztosan elfogynak a nagyhalak a tóból.

A fentiekben említett halastavaknál igen sok nagyfogásra számíthatunk, annak köszönhetően, hogy a horgászok visszaengedik a halakat a vízbe, így igen nagyra is nőhetnek. Továbbá ezeknél a tavaknál nemzetközi versenyeket is rendeznek, amin valljuk, be jó lenne nyerni. Sajnos a horgászat egyre nagyobb fokú elterjedése miatt igen nagy a túljelentkezés a versenyeken, főleg az ilyen halban bővelkedő tavakon.

Bár mindenkinek megvan már az a tó amit kedvel, de érdemes újakat is kipróbálni annak ellenére is, hogy minden tóban más-más csali a jó. A fent említett öt legjobb horgásztavat ki ne hagyjuk, hiszen itt Ferenc szerint nagyfogások várnak ránk.