Gyakran találkozhattunk már – főleg vízpart közelében – apró bóbitás, jellegzetes színű kismadárral. Ő nem más, mint a bíbic, melyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2001-ben „Az év madarává” választotta.
A bíbic, régi népi nevein libuc, kibic, klíbicz a lilealakúak rendjébe, ezen belül a lilefélék családjába tartozó faj.
A bíbic különféle rovarokkal, pókokkal, csigákkal, gyűrűsférgekkel táplálkozik, amelyeket rövid, hegyes csőrével kap el, miközben kimért léptekkel halad az alacsony vízben vagy a fűben. Magányos madár, de táplálékban gazdag helyen több példány is összegyűlhet. A faj rövidtávú vonuló, késő ősszel-kora télen kisebb csapatokban indul útnak, és már kora tavasszal hazatér. A magyar bíbicek elsősorban az Atlanti-óceán partvidékén és Északnyugat-Afrikában telelnek.
A vándorlásból visszatérő bíbicek előszeretettel keresik fel régebbi költőhelyeik környékét. Egy területen több pár is fészkelhet, de sosem túlságosan közel egymáshoz, ugyanis a bíbic territóriumot tart fenn fészke körül. A párzást látványos, csapongó, akrobatikus násztánc előzi meg.
A fészek egy talajba kapart, száraz fűszálakkal bélelt mélyedés, amelybe minden esetben 4 terepszínű (barnás-olajzöld) tojás kerül. Az évi egy költés után a kotlás kb. 24 napig tart, majd a kisebb rovarokkal etetett fiókák öt hét alatt repülnek ki. A hím hősies védekezése ellenére a fiókák több, mint harmada a ragadozók vagy a természeti csapások áldozatául esik. Ha a fészekalj elpusztul, egy-vagy két pótköltésre kerülhet sor.
Koncz Eszter
