A halászati jog

Minden címke 301


Mutasd az összes cikket...

A halászati jog – mint vagyonértékű jog – a halászattal összefüggő jogosultságok és kötelezettségek összessége, amely – ha a törvény másképp nem rendelkezik – a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része. Vagyis, a halászati jog nem egyenlő azzal, hogy kinek van joga az adott vízen halászni/horgászni. Valójában azt jelenti, hogy ki szedheti ennek a vagyonértékű jognak a hasznait, és kit terhelnek az ezzel járó kötelezettségek.


Holtág, bányató és víztározó esetében a halászati jog a Magyar Államot illeti meg, kivéve az önkormányzati tulajdonban lévő holtágat és bányatavat, amennyiben a tulajdonos önkormányzat a halászati jogot gyakorolni kívánja.

Hazánkban a nagy folyók, tavak állami tulajdonban vannak. Ebbe a körbe tartozik még az előbb felsorolt holtág, bányató, víztározó is. Ezeken a vizeken a halászati jog is az állam kezében van. Az önkormányzatok nem minden esetben tudnak élni a törvény adta lehetőséggel, így azokon az önkormányzati vizeken, ahol az önkormányzat nem jelezte, hogy jogaival élni kíván, szintén az állam gyakorolja a halászati jogot. Az önkormányzatok azonban haszonbérbe is adhatják a halászati jogot, így az akár magánszemélyek vagy Halászati Termelő Szövetkezetek birtokába is kerülhet.

A vizeken a halgazdálkodási tevékenységet általában nem a halászati jog tulajdonosa gyakorolja, hanem természetes, vagy jogi személy, akinek ezt a jogot a tulajdonos átengedte. A halászati jog hasznosítóját – a halászati jogot gyakorolni kívánó tulajdonost vagy a haszonbérlőt – nevezzük halászatra jogosultnak. 

Mi a helyzet, ha a halászati jog tulajdonosa az Állam?


A régi gyakorlattal ellentétben az államot megillető önálló halászati jog hasznosítása nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján, haszonbérbe adás útján történik. A halászati jog haszonbérletére vonatkozó szerződést határozott időre kell megkötni.


A halászati jog gyakorlásával érintett ingatlanra vagy tevékenységre vonatkozó rendelkezések


  • A halászati jog gyakorlásával érintett ingatlan tulajdonosa, használója köteles tűrni, illetve lehetővé tenni, hogy az ingatlanon keresztül a jogosult – ha ez másképp nem lehetséges – a vízhez külön jogszabályban meghatározott korlátozások betartásával eljusson, az ingatlanon a halászati tevékenység időtartamára fogási eszközt elhelyezzen, illetve használjon, a vízen halászati tevékenységet folytasson, valamint a fogási zsákmányt elszállítsa (halászati szolgalmi jog).
  • A vízparti ingatlanra is kiterjedő áradás esetén annak tulajdonosa köteles tűrni, illetőleg lehetővé tenni a halivadéknak a halászati vízterületre történő visszajuttatását.
  • Az ingatlan tulajdonosát, használóját a fenti két bekezdés szerinti korlátozásból eredő károkozás miatt kártalanítás illeti meg.
  • A vízilétesítmény üzemeltetője köteles a jogosultat a víz leeresztésével, feltöltésével járó, vagy más, a halászati jog gyakorlását akadályozó tevékenységének megkezdéséről és annak várható időtartamáról – a szükséghelyzetet kivéve – legalább nyolc nappal megelőzően értesíteni.
  • A hal természetes mozgását akadályozó létesítmény építéséhez (átalakításához, felújításához, megszűntetéséhez stb.) a halászati hatóság, a vízügyi hatóság, valamint természeti, illetőleg védett természeti terület esetén a természetvédelmi hatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges.
  • A nagy értékű természetes vízi halállományok ívási vándorlásának biztosítása érdekében a halászati hatóság a folyókon épülő duzzasztóművek beruházóját (üzemeltetőjét) hallépcső létesítésére és működtetésére kötelezi.
  • A halak ívási időszakában a vízilétesítmény üzemeltetője a vízszintszabályozás során a környezettani (ökológiai) szempontokat is köteles figyelembe venni.
  • A halászati vízterületen bekövetkezett halpusztulás esetén a víz tulajdonosa, használója (a vízilétesítmény üzemeltetője), a vízparti ingatlan tulajdonosa, használója, valamint a jogosult a vízmintavételt és a szükséges vizsgálat elvégzését a megjelölt szervezet számára köteles lehetővé tenni és tűrni.

A fentiek kissé száraznak tűnhetnek, de gondoljunk csak bele, milyen fontos kitételeket tartalmaznak. Sajnos sok vizünknél lassan magánosítják a partokat. Szaporodnak az engedély nélkül, vagy engedély birtokában épített vízparti stégek, kikötők. Láttam számos, kerítéssel lerekesztett „birtokot” is. Sok a lelkiismeretes horgász, de vannak olyanok is, akik visszaélnek a magántulajdon szentségébe vetett hittel, úgy gondolják, hogy amit lerekesztenek, az csakis az övék, mindennel ők rendelkezhetnek. Szerencsére ez nem így van. A másik fontos kérdés az ívási területek védelme. Emlékszem még azokra az időkre, amikor a víztározónk tavaszi árhullámát követően a szélvízbe húzódó, ott ikrázó halakról pillanatok alatt leengedték a vizet az akkori szakemberek. A kikelő ivadékokat a kőgát elvágta a nyílt víztől. Mentettük, ami még menthető volt, de sokáig bűzlött a part az elmúlás emlékétől. Szerencsére napjainkban már jobban odafigyelnek erre, és ha mi, horgászok is jobban ügyelünk vizeinkre, idővel talán nem csak a telepítésből származó halakat űzhetjük a természetes vizek partján.


Ha már szóba került a hal mint „érték”, nézzük, kinek a tulajdona.

 

A hal tulajdona


A Polgári Törvénykönyv előírásainak megfelelően a folyóvizekben és természetes tavakban élő hal az állam tulajdonában van. A jogosult a hal tulajdonjogát annak jogszerű kifogásával szerzi meg.


Nézzünk egy példát:


Vegyünk egy folyószakaszt, ami a folyókra vonatkozó rendelkezés szerint állami tulajdon, a halászati jogot is az állam gyakorolja, de példánkban ezt haszonbérbe adja egy halászati szövetkezetnek, aki így jogosultságot szerez arra, hogy pl. a területre engedélyt adjon ki a horgászoknak. Mivel gondoskodó szövetkezetről van szó, ezért a saját nevelő tavaiból bőségesen telepít a bérbe vett folyószakaszon. Amint a halakat betelepítette, azok máris állami tulajdonba kerültek, de csak addig, amíg el nem érik a kifogható méretet, és a szövetkezet halászai törvényes eszközökkel ki nem fogják őket. Ekkor újból a szövetkezet tulajdonába kerültek a halak. Mi történik, ha egy horgásznak sikerül kifognia valamelyiküket? Mivel a szövetkezet területi jegyet adott ki a horgásznak, ezzel a kifogott hal tulajdonjogáról is előre lemondott. Ha a halat törvényes előírásokat betartó horgász fogja ki, a hal az ő tulajdona. A horgász a hallal szabadon rendelkezik, de el nem adhatja, hiszen erre vonatkozó kereskedelmi engedélye nincs.


Más a helyzet, ha a vízterület nem állami tulajdonban van, hanem a halászati tevékenységre jogosult (önkormányzat, magánszemély, gazdasági társaság) tulajdonában. Ez általában kisebb, zárt vizekre és halastavakra jellemző. Ebben az esetben a hal kihelyezését követően nem változik a tulajdonjog, a hal folyamatosan a jogosult tulajdonában marad, aki a hal kifogása után azzal szabadon rendelkezik. E rendelkezési jogot bizonyos mértékig korlátozza, ha a vízterület valamilyen természetes víz, holtág, bányató, víztározó, tehát ha a halászati törvény fogalmai szerint halászati vízterületnek minősül, a halnak el kell érnie a jogszabályban meghatározott legkisebb kifogható méretet.


Az ingatlan-nyilvántartásban halastóként bejegyzett vizekre ez nem vonatkozik, ezekből a vizekből a halakat a tulajdonos bármilyen méretben kifoghatja, vagy horgásztatással értékesítheti. (Az áruházak akváriumában úszkáló méreten aluli halak is ilyen vizekből származnak.)