Őseink is tanították, hogy a legeredményesebb csali a giliszta. Miért? Mert a legjobban hozzáférhető, sokoldalú, és szeretik a halak! A leghatásosabb a nagy halak kifogásához, egy nyári zápor után. A megáradt folyókban a giliszta üti még a csontit is. Nézzük, milyen fajtái vannak,
hol találhatóak, hogyan tároljuk, és használjuk őket…
Univerzális csali, melyet minden egyes hal szeret. Erre megvan minden okuk, hiszen igen nagy B-vitamin tartalommal rendelkezik. A táli hónapok után a halaknak fontos, hogy pótolják a kiesett vitaminszükségletet, így ezekben a hónapokban igencsak megnő a giliszta utáni igényük.
Rendszertanilag a kevés sertésűek törzsébe tartozó gyűrűs férgek, melyek a talajban lévő járatokban élnek. Ezeket a járatokat maguk készítik, miközben átrágják magukat a talajon. A járatok mélysége a felszíntől akár 8 méter is lehet. Ez több mindentől függ: talaj minőségétől, szerves anyag- és nedvességtartalmától.
Általában két féle járatot készítenek:
Jelentős a talajjavító hatásuk. Erdőtalajban, hektáronként, akár 60 ezer darab is előfordul.
Táplálékuk:
Előfordulásuk gyakorisága alapján rangsoroljuk őket.
A különböző fajok hossza néha meghaladja a 250 millimétert is. Testének első része hengeres, hátsó lapított. Hátoldala sötétbarna, ibolyaszínezettel. Hátulsó felén sötétebb hosszanti csíkok találhatóak. Az agyagos talajt kedveli. A horgászok harmatgiliszta néven ismerik. Bármelyik hal szívesen táplálkozik vele. Keszegezéshez apróbb példányok, vagy azok darabjai is megfelelnek.
A horgon csaliként való felhasználás mellett egyre elterjedtebb a földben és az etetőanyagban a vágott giliszta használata. Ez a csali felhasználási technika eredményes lehet nagyobb testű dévérek, kárászok és pontyok horgászatakor egyaránt.
A horgon sokkal aktívabb, mint társa, a közönséges giliszta. Kisebb, szívósabb, keményebb. Trágyában, komposztban fordul elő leggyakrabban. Olyan helyen, ahol a nagy mennyiségű szerves anyag bomlása megy végbe. Lilásvörös színű, horogra tűzés alkalmával kesernyés szagú, sárgás váladékot ürít ki magából. Ennek a váladékban szerepe van, hiszen a „távcsali” hatás nem mellőzhető. A dévér keszeg egyik legkedveltebb lakomája.
Jelentősége abban rejlik, hogy télen is megtalálható, míg társai gilisztajárataikban rejtőzködnek a hideg időben. Erre magyarázatot ad, hogy a trágya és komposzt melegebb, mint a környezet.
Soha nem a friss, hanem az állott, érett trágyában találjuk, nagy számban. A trágyadomb, és az alatta lévő föld közötti háttérrétegben a leggyakoribb.
Gyűjtésekor a trágyába hüvelykujj nagyságú karót szúrunk le, vagy az ásót nyomjuk bele, ásó nyomni mélységbe. Ezután oldalirányba ütögetjük, rezegtetjük a tárgyat, majd nincs más dolgunk, mint a felszínre menekülő gilisztákat összeszedni, és meg is van a kiváló csalink a pecázáshoz.
Természetesen más módon, a közönséges ásózással is gyűjthetjük őket. Fontos tudni, hogy a lelőhely megbolygatása nem kedvez a gilisztafaj szaporodásának. Tehát mérlegeljünk, egyszeri, sok mennyiséget szeretnénk, vagy inkább kiássuk őket a biztos megmaradásuk és elterjedésük érdekében.
A telep védelme érdekében óvjuk a helyet a kiszáradástól, ugyanis ez a gilisztafaj is a nedves helyet kedveli. A gyűjtés után a trágyát helyezzük vissza a telepre, így megóvjuk gilisztáinkat.
A kiásott gilisztákat helyezzük üvegedénybe, vagy a kukac tárolására is alkalmas műanyag dobozba. Előzetesen kevés trágya elhelyezése szükséges a tárolóedénybe, ugyancsak a kiszáradás elkerülése végett. A trágyagilisztát ne tároljuk huzamosabb ideig!
Erősen nedvességigényes, így lelőhelye is a nedves rétegek közötti növényzet gyökerei között van. Színe barnás zöld. Nagymértékben elszaporodik áradások alkalmával. Szedése, gyűjtése hasonló a trágyagilisztáéhoz. A halászok lábdobbantással is a felszínre kényszerítik őket.
Sokkal nedvességigényesebb az előző gilisztafajoknál. Árkok, időszakos vízfolyások mentén lelhetjük fel őket. A nyirkosabb, nedvesebb helyeken akár 30-50 milliméteresre is megnőnek. Barnás, ritkábban világos, zöldes barna színűek. Part mentén, illetve mohában élnek. Apadás után a parti kövek alatt találjuk őket. Vigyázzunk velük, mert könnyen szakadnak, ezért csokorszerűen kell a horogra fűzni. A keszegek könnyen lecsipegethetik, ezért gyakori ellenőrzésre szorulnak horogra tűzés után.
A Kárpát-medencében főként közönséges gilisztát találunk nagyobb mennyiségben, de nézzük, milyen fajtájuk van még:
A giliszták horgászokat leginkább érdeklő fajtái: a harmatgiliszta, és a kisebb, nagyobb trágyagiliszták.
A szakirodalom szerint egyéb alternatív módon is gyűjthetünk gilisztát:
Gyűjtéshez és tároláshoz a legjobb kisebb fadobozt használni, ám átmenetileg üvegbe is tehetjük az összes fajt. Légmentesen lezárni viszont nem szabad az üveget, mert megfulladnak a giliszták.
Szívósságukat növelhetjük, ha felhasználás előtt néhány napig megfelelően tároljuk őket, például a nem zománcozott, égetett agyagedény. Ezt ne feledjük mohával kibélelni, így a giliszták nem füllednek be. A moha ne legyen túl nedves, mert akkor a kis állatok elpusztulnak. A mohát lazán helyezzük bele az edénybe, hogy az állatok ne tudjanak kibújni belőle. Egy-két nap elteltével a gilisztákkal együtt kivesszük a mohát, majd az edény aljára újat teszünk. Az ép, egészséges giliszták a friss mohába fognak bújni, míg a betegek és az elpusztultak a régiben maradnak. Két-háromszori kezelés és csere után a giliszták kitisztulnak, szívósságuk erőteljesen megnő, így alkalmasak lesznek a tökéletes horgászathoz, csalinak.
Másik tárolási módszer, ha agyagedénybe homokkal kevert, megfelelő mennyiségű földet teszünk, és ebbe rakjuk a gilisztákat. Mindig a gilisztákat kell a földre helyezni, és soha nem a gilisztákra a földet! Etetésükkor kávézaccot kell használni, ez egyben fertőtlenít is. Az edényt hűvös helyen kell tárolni, például pincében.
Ha ládában tároljuk, akkor több száz is elfér. De arra ügyeljünk, hogy a faláda hamarabb elkorhad. Ezt, érti földdel töltsük meg, és etetéskor friss burgonyahéjat, salátát, spenót levelet, vagy egyéb leveleket keverjünk a földbe. A föld felszínére pedig apróra tört, főtt burgonyát tegyünk.
A giliszta azért jó csali, mert erős, és a halak számára vonzó szagot bocsát ki. Erre is gondolj, amikor a csalit feltűzöd a horogra! Nem szabad azonban a gilisztát túl kicsi horogra tűzni! Túl sok helyen összeszurkálva csak élettelen, kevéssé vonzó golyócskának fog látszani, s néhány dobás után már be sem fogja tölteni funkcióját.
Ne feledjük, a giliszta is csak akkor a legjobb csali, ha megfelelően gyűjtjük be és tároljuk. Más esetben saját horgászélményünk károsul, és csak bosszúsak leszünk. A lényeg, hogy a legkisebb részletre is figyeljünk, mind tárolásnál, mind etetésnél, ha minőségi csalit akarunk fejleszteni a gilisztánkból.
Karikás Brigitta
