Halas spagettisaláta

Minden címke 322


Mutasd az összes cikket...

A „jó öreg” spagetti szinte megunhatatlan, most pedig készítsük el a horgászok szájíze szerint!

Hozzávalók:

  • 1 doboz sprotni (apró füstölthalkonzerv),
  • 15 dkg spagetti,
  • 25 dkg kemény, apró paradicsom,
  • fél dl majonéz,
  • 2 dl kefir,
  • 1 kis szál kígyóuborka,
  • 4 gerezd fokhagyma,
  • 1 csokor petrezselyemzöld,
  • fél citrom leve,
  • 1 mokkáskanál törött fekete bors,
  • ízlés szerint só.

A spagettit apróra törjük, majd a szokásos módon, forrásban lévő vízbe téve, megfőzzük. Hideg vízzel leöblítve, hagyjuk kihűlni. Közben mély salátástálban elkészítjük a mártást, amihez a majonézt simára keverjük a kefirrel és a sprotni leszűrt olajos levével. Ezután hozzáöntjük a kicsavart citrom átszűrt levét (hogy a citrommagok ne kerülhessenek a salátába), és belekeverjük a megtisztított, valamint összezúzott fokhagymát, meg a nagyon apróra összevágott petrezselyemzöld felét. Megsózzuk és megborsozzuk. Ezután adjuk bele a megmosott és letörölgetett, vékony csíkokra aprított héjas uborkát, ezt követően pedig a főtt spagettit is beleforgatjuk. Hozzáadjuk még a vékony gerezdekre vágott paradicsomot és a kis darabokra szétszedett halacskákat. A salátát óvatosan összekeverjük, és jól befedve, legalább fél napig érleljük a hűtőszekrényben. Tálalás előtt ismételten összekeverjük, és a megmaradt petrezselyemzölddel megszórva tesszük az asztalra.

Nemcsak finom vacsorasaláta, hanem kitűnő sör- vagy borkorcsolya is. Jó étvágyat hozzá!

 

Koncz Eszter