Idén a Hosszúelőkés feeder horgászok vették üldözőbe előszőr a halakat.

  • Mindig izgalmas a többfordulós versenyeken, hogy milyen taktikával ülnek be a horgászok versenyezni.
  • Sikerül-e megtalálni a megfelelő taktikát, eltalálni azt a halfajt, amivel sikerül nyerni.

Szombati napon azok a versenyzők tudtak jó eredményt elérni, akik a törpeharcsa horgászatra szentelték a napot. Akik ezt jól megoldották azok 120-150 db halig eljutottak és a szektorokat be is húzták.

Vasárnapra már-már, körvonalazódott, hogy mi lesz a jó taktika, esetleg bele kell nyúlni a versenyzőknek és keszegre vagy kárászra kell horgászni.

Vasárnapra a pálya szélső helyei sokkal nagyobb előnyhöz juttatják a versenyzőket, jobb és bal szélen is sokkal egyszerűbb volt a halfogás a pálya közepe kicsit gyengébben muzsikált.

Viszont vasárnapra megjelent a fehér hal és a vízközti keszeg horgászattal lehetett szépíteni az eredményeken.

Vasárnap egy 10 kiló feletti ponty is elesett, Dani barátunk ezzel megdöntötte az egyéni rekordját is.


Mindkettő fordulóra az volt a jellemző hogy azok tudtak jól szerepelni, akik szinte több földet dobtak, mint etetőanyagot, furcsa dolog ez a versenyzés néha.

A harmadik évre végre sikerült új bajnokot avatni a Hosszúelőkés szakágban a III. Stég-Halcatraz feeder Bajnokság győztese fogott súllyal, hihetetlen törpézéssel Sebők Zsolt lett.

Hatalmas taps jár még Borók Bencének, aki első hosszúelőkés versenyén 13 évesen 4. helyezett lett.

1. forduló eredményei:
 
  • 1 Hely Sebők Zsolt Szektor 1.     8100 g
  • 2.Hely Sveda Tamás Szektor 1.   6700 g
  • 3.Hely Borók István Szektor 2.   4850 g
2. Forduló eredményei
 
  • 1. Hely Sebők Zsolt Szektor 1.              9675 g
  • 2. Hely Sveda Tamás Szektor 1             4650 g
  • 3. Hely Borók István Szektor 2             5925 g

Összetett eredmények


  • 1.     Sebők Zsolt 2 pont      17775 g
  • 2.     Sveda Tamás 2 pont    11350 g
  • 3.     Borók István 4 pont    10775 g
  • feeder összesítő

Nagyon szépen köszönjük a Stégnek a fantasztikus ajándékokat.

Köszönjük a Leveleki Horgászparadicsomnak a csodálatos versenypályát.


Üdv: Sveda Tomi!