Sokat gondolkodtunk azon, hogy is tudnánk abban segíteni, hogy a horgászversenyzés újra visszaköltözzön a megyei horgászok életébe, a mindennapjaikká váljon. Tudom, hogy sokat változtak a horgászati szokások, metódusok, és ezt nekünk figyelembe kell vennünk. Ez nem volt olyan nehéz, ebből élünk, látjuk, hogy milyen versenykiírásokat kell megtennünk. Az ügyünkhöz megnyertük Sveda Tomit, akinek itt szeretném megköszönni a segítségét, aki nélkül ez a sorozat nem jöhetne létre. Mi biztosítjuk a hátterét, Tamás pedig a gyakorlati lebonyolítást. Forduljatok hozzá bizalommal, mindenben a segítségetekre lesz.
A válasz végtelen egyszerű. Több, mint 400 méter egyenes szakasz, de ami fontosabb, 40-50db közel azonos pálya kialakítható rajta. Tényleg azonos feltételek, jól átlátható. Én még emlékszem azokra az időkre, amikor a gátra felállt ajtók csapódására már megjelentek a keszegek, és türelmetlenül várták az etetőgombócokat. Még megvannak azok az úszók az emlékeimben, de szerintem Győző Bácsi fiókjában is, amelyeket speciálisan erre a pályára készítettek maguknak a versenyzők a spiccbotokra. Emlékszem, hisz ott voltam, amikor Polyák Csabi barátom bekerült a megyei válogatottba, mert egy gyönyörű 2. fordulót horgászott. És arra is, hogy Luzsinszki Tomi elég gyakran nyert…
Sok olyan emlék, mely arra ösztönzött, hogy ne hagyjuk üresen azt a gátat. Legyen verseny, legyen minél több esemény. Építsük fel újra azt a pályát, amit már biztosan elfelejtettek a leveleki halak!
Gyertek versenyezni, ki-ki melyik metódust kedveli!
Ezért is pozícionáltuk a nevezési díjakat kifejezetten barátira, hogy minél többen jöjjetek, minél gyorsabban épüljön a pálya. De a minőségből, nem akarunk engedni. Egy jó versenysorozatot szeretnénk, ahol érezni fogjátok, hogy nem pénzt akarunk keresni. Ez a jó pár verseny nem erről szól, a versenyzésről és arról, ami valahol közös ügyünk. Legyen egy olyan megyei versenypályánk, ahova a horgászok szívesen jönnek versenyezni, hisz jó peca várja őket.
Jelentkezzetek bátran, gyertek el minél többen, szóljatok az ismerőseiteknek, barátaitoknak. Legyen tele a gát!
Helyszín: Levelek Északi gát
2023. július 9. (Vasárnap) - Halcatraz-Aventus Úszós bajnokság 1. forduló
2023.július 16. (Vasárnap) - Halcatraz-Aventus Úszós bajnokság 2. forduló
2023. július 23.(Vasárnap) - Halcatraz-Aventus Method bajnokság 1.forduló
2023. július 30. (Vasárnap) Halcatraz-Aventus – Method bajnokság 2. forduló
2023. augusztus 6. (Vasárnap) Halcatraz-Aventus -Feeder bajnokság 1. forduló
2023. augusztus 13. (Vasárnap) Halcatraz-Aventus – Feeder bajnokság 2. forduló
2023. augusztus 27. (Vasárnap) Halcatraz-Aventus – Freestyle
Díjazás!
Fordulónként:1-3 helyezett (kupa)
Összetettben: 2 forduló eredményei alapján 1-3 (serleg és értékes GURU tárgyi jutalomban részesül.)
A versenysorozat fő támogatója Tackle GURU és Halcatraz Horgászcentrum.