Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a mi boltunkban orsóvásárláskor az egyik leggyakrabban elhangzó mondat a következő: Hány csapágyas? Meg vagyok győződve arról, hogy ez a többi horgászboltban sincs másképp és ha van olyan kolléga, aki olvassa az írásomat, most biztosan bólogat magában. El kell fogadni, hogy van olyan vásárló, akinek ez a legfontosabb paraméter és természetesen az ő kérdéseikre is mindig igyekszünk felelni. Őket az egzakt válasz nyugtatja meg és legtöbbször másodlagosnak tekintik az adott orsó egyéb (jellemzően fontosabb) tulajdonságait. Ezekben az esetekben is igyekszünk elmagyarázni, hogy érdemes másként vizsgálni a témát, de ha valakinek ennyi elég, akkor tudomásul vesszük. Ugyanakkor talán megéri egy hosszabb írást szentelni a témának és megvizsgálni: a több csapágy tényleg jobb orsót garantál-e?
Zárjuk is rövidre rögtön a kérdést és adjuk meg a választ: nem. Ennek a megközelítésnek legfeljebb akkor lehetne értelme, ha ugyanolyan minőségű csapágyakról beszélnénk, mert ilyen esetben talán valóban jobb lenne a több. De általánosan kijelenthető, hogy pusztán a több csapágy nem jelent szükségszerűen jobb orsót – azoknak inkább a minősége számít, mint a mennyisége. Tehát egy horgászorsó minőségét korántsem az határozza meg, hogy hány csapágy található benne. De miért összehasonlíthatatlanul jobb egy hatcsapágyas orsó százötvenezerért, mint egy tizenöt csapággyal szerelt tízezer forintos? Azért, mert egy horgászorsó minőségét a következő tulajdonságok határozzák meg (nem fontossági sorrendben):
Minden egyéb (behúzott zsinórmennyiség, súly, áttétel, stb.) csak felhasználói szempontból fontos, de ha szigorúan a minőség alapján igyekszünk bekategorizálni az orsónkat, akkor a fent említett négy tulajdonságot kell figyelembe vennünk. Ebben a cikkben most csak a csapágyrendszer kerül említésre.
A szótár szerint a csapágy (nagyon leegyszerűsítve) nem más, mint az az alkatrész, ami a forgó mozgást hivatott megkönnyíteni. Számos fajtája van, a mi szempontunkból most a gördülőcsapágyak, azon belül pedig a golyós csapágy (BB – Ball Bearing) és a görgős csapágy (RB – Roller Bearing) fontos. Ez a két típus ugyanis az, ami általában megtalálható egy horgászorsóban.
Tehát a mi esetünkben ezek az alkatrészek biztosítják, hogy az orsónk forgó alkatrészei simán fussanak. Ez adja azt a kellemes érzetet, amit a boltban egy orsó tekerésekor (legalábbis a jó minőségű daraboknál) keresünk és várunk - és ez biztosítja, hogy a terhelés során nagy erővel egymásnak feszülő fém alkatrészek ne tegyék tönkre egymást. Némely gyártó egyes típusaiban a költséghatékonyság miatt ún. műanyag perselyeket alkalmaz csapágy helyett, amiket sokszor eléggé el nem ítélhető módon ugyancsak csapágyként tüntet fel. (Figyelem! Nem ide sorolandó pl. a 13Fishing újítása, az ún. Concept Zero Bearings technológia, ami abszolút nélkülözi a csapágyat az orsóban – ez szándékos és előremutató fejlesztés számtalan előnnyel - nem az ilyen esetekre céloztam!) Habár a műanyag, mint fogalom már nem minden esetben jelent automatikusan rossz vagy gyenge anyagot, ezeket kritikus pontokon elhelyezni mégis hiba. Ha feltételezzük, hogy a legújabb generációs polimer ötvözetet alkalmazzák (ami nyilván nem igaz), akkor sem fognak olyan kiváló teljesítményt nyújtani, mint a fémből vagy kerámiából készült darabok. Tehát jól mutat a felsorolásban a tizenvalahány csapágy, és lehet, hogy a boltban, „laborkörülmények között” még meggyőzően is működik, de ezeket felejtsük el. Ellenkező esetben ne csodálkozzunk, ha a gyanúsan olcsón megvásárolt sok csapágyat ígérő orsónk pár kifogott hal után reszelő hangot produkál.
A horgászipar három fő típust használ: a tömítetlen (nyitott), a zárt és a tömített csapágyat.
Nyitott, zárt és tömített változat
A legszélesebb körben használt nyitott csapágyak előnye, hogy rendkívül gyorsan képesek forogni, a golyókat szinte alig fékezi valami és nagyon alacsony a súrlódásuk. A jobbakban rozsdamentes acél, míg a hagyományosakban króm golyócskákat találunk. Hátrányuk azonban, hogy a szennyeződéstől nem védettek és el tudjuk képzelni, mit tesz velük a belé került homok, sár, sós víz. Különösen a króm esetében, ami keményebb, mint az acél, de kevésbé ellenálló az ilyen hatásoknak.
A másik két típusnál a védőtárcsa vagy tömítőlemez jelenléte miatt a szennyeződés okozta kockázat alacsonyabb, ugyanakkor jellemzően drágábbak is. Egyes gyártók igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben kiküszöbölni a szennyeződés káros hatásait, amire jó példa a Prologic DuraGrease™ vagy a Daiwa Magsealed™ technológiája. Előbbi egy nagy ellenállósággal bíró kenőanyagot takar, ami megvédi a fogaskerekeket és csapágyakat a korróziótól és a kopástól. Biológiailag lebomló, ellenáll a gőznek, az édes- és sós víznek, és -30°C és +160°C közötti hőmérséklet között is működik, amivel gyakorlatilag minden olyan körülményt lefed, amivel a bolygónkon találkozhatunk.
Utóbbi pedig nem más, mint egy „folyékony mágnes”, ami a megfelelő helyeken tömít. Mindkettő az adott cég saját szabadalma.
Még nem általános a felhasználásuk, de már a horgásziparban is nagy sikerrel használják a kerámiacsapágyakat. Számos előnyével kiemelkedik a fém csapágyak mezőnyéből, hiszen sokkal könnyebb, gyakorlatilag korrózióálló, nem forrósodik, nincs szükségük kenésre. Szárazon is sokkal nagyobb fordulatszámra képes, mint a fém csapágyak, így pl. baitcaster orsók esetén az elérhető dobástávolság is megnő, ami szintén nem utolsó szempont.
Kerámia golyóscsapágy
Az ún. microwelding jelenség (mely során automatikusan apró „hegesztési nyomok” alakulnak ki, amik megakasztják a csapágyat) pedig a kerámia miatt kizárt. Ilyen esetben magas fordulatszámnál akár a csapágy robbanása is előfordulhat, bár ez orsók esetén nagyon ritkán jelentkező probléma. Ugyanakkor, ha bekövetkezik, mindig fárasztás közben fog, és ha az orsónk megúszta deformálódás nélkül, a következő szervizelésig akkor is használhatatlan lesz.
Én a magam részéről feltételezem, hogy magasabb áruk ellenére hamarosan széles körben el fog terjedni a kerámiacsapágyas megoldás. Egy-két kivételtől eltekintve (pl. harcsás orsók) szinte minden esetben jobb választás, mint az acél.
A gyártók szeretnek dicsekedni az újításokkal és büszkén sorolnak fel mindent, amit bele tudtak tuszkolni egy termékbe, a csapágyak esetén viszont legtöbbször még a nagyok is csak a mennyiséget tüntetik fel. Kis utánajárással kideríthető ugyan, hogy az adott orsó milyen csapágyrendszerrel van szerelve, gyakran találkozhatunk például különböző jelölésekkel a csapágyak esetén.
Ez csak néhány példa, de érzékelhető, hogy nagyon hangzatos, de nem sokat eláruló nevekkel találkozhatunk, sokkal előrébb nem kerülünk velük. A műszaki vénával megáldott, kissé fanatikus horgászoknak ajánlom még az ABEC skálát, aminek a segítségével meghatározható egy csapágy minősége. Mivel ez nem egy nemzetközileg elfogadott szabvány, hanem főként amerikai rendszer, sok vállalat nem fogadja el; ráadásul maga a minősítés sem vesz figyelembe sok szempontot, legfeljebb támpontnak lehet megfelelő. Bár nem hiszem, hogy sokan ismerik.
Ott bent a boltban leginkább egyetlen dologra hagyatkozhatunk, ami nem más, mint a termék ára. Ez az, amivel egyetlen gyártó sem tud csalni. Ha sokkal jobb minőségű (tehát jóval drágább) csapágyak kerülnek az adott orsóba, azt a gyártó egyszerűen nem tudja olcsón adni. Egy felső kategóriás orsóban szinte biztos, hogy a kritikus pontokon jó minőségű csapágyakat találunk; és ne dőljünk be a propagandának, amik 28 csapágyat ígérnek egy ötezer forintos orsó esetén. A termék ára mindig árulkodó!
Pár szót érdemes ejteni erről, hiszen óriási divatja van manapság az orsók házilagos szerelgetésének, tuningolásának. Nem egyszer voltam tanúja, hogy a megvásárolt orsót fizetés után azonnal viszik szétszedni, újrazsírozni, plusz féklamellákkal kiegészíteni. Véleményem szerint erre semmi szükség nincs. Egyfelől az orsó megbontása automatikus garanciavesztést jelent -bár ez sokaknak nem szempont-, másrészt a boltok polcain lévő termék használatra kész. Ha számodra a nullkilométeres orsódon 3-4 dolog nem felel meg, akkor nem jó orsót választottál – vedd meg azt, ami olyan.
Mivel azonban egy forgó-mozgó alkatrészekkel teli rendszerről van szó, elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb esedékes legyen a karbantartás. Óvatos tisztítás és száradás után olajozzuk a fogaskerekeket és csapágyakat, majd zsírból képezzünk egy bevonatot ugyanezeken a helyeken és az orsónk rendben van. Nagyon fontos, hogy jó minőségű (lehetőség szerint kifejezetten orsókhoz szánt) kenőanyagokat használjunk és ügyeljünk a mennyiségre, ne csöpögjön a zsír és ne folyjon az olaj. A magas nyomású mosó rendszereket és a WD40-et felejtsük el!
Egy-két nagyon ritka esettől eltekintve az orsók csapágyainak számát mindig (valamennyi)+1 formátumban adják meg, amiről sokan nem tudják, mit jelent. A példa kedvéért 4+1 csapággyal szerelt orsó 4 golyóscsapágyat és 1 tűgörgős csapágyat jelöl. Műszakilag valóban indokolt külön feltüntetni, hiszen technikailag ugyan csapágyról van szó, de megtévesztő lenne azok közé sorolni, mivel a tűgörgős csapágy szerepe nem a súrlódás csökkentése (ami a golyós csapágyaké), hanem a visszafelé forgás megakadályozása. Műszaki szempontból akkora jelentőségük nincs, de mégis a szerkezet része, így külön szokták feltüntetni.
Így tehát a cikk végére mintegy nyomatékosítva a lényeget, ugyanaz kerül, ami az elejére: hiába van nyolc csapággyal szerelt orsónk, ha az egész úgy, ahogy van kevesebbet ér, mint egy négy csapágyas orsó egyetlen csapágya. Ne kizárólag a csapágyszámot figyeljük, hanem azok minőségét és helyét is.
Amennyiben új orsó vásárlását tervezzük, válasszunk valamelyik neves gyártó kínálatából egy 4 csapágyast, még ha egy kicsivel többe is kerül, mint egy gyanúsan csábító 9-10 csapággyal ellátott olcsó terméket. Hosszú távon biztosan jobban járunk.
Minőség a mennyiség felett!
