Matrix MXC-2 Barbless Pole Hossz: 10 cm...
A horog kiválasztásánál sok szempontot kell figyelembe vennie egy kiváló eredményekre vágyó horgásznak. Nem elég csak azt megnézni, hogy szakállas vagy szakáll nélküli a horog, de bizony már azt is tudni kell, milyen halat szeretne fogni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy egyféle horoggal csak egyféle halra lehet menni, azonban a gyártói ajánlásokat azért érdemes figyelembe venni, hiszen azokat megfogadva a siker biztosabb, míg egyéb esetekben a horgász gyakorlottságától és némi szerencsén is múlik a fogás.
Amit mindenképpen érdemes figyelembe venni a horog kiválasztásakor:
Amennyiben mindezeket átgondoltuk és jól kiválasztottuk a horgot, akkor még mindig számos ponton hibázhatunk, hiszen még ezután jöhet az előkezsinór, az élő csali vagy műcsali, stb. kiválasztása.
Számos horgászkalandon és élményen túl bizonyára Ön is egyet fog érteni azzal, amit tapasztalt kollégáink is mindig hangsúlyoznak, azaz, hogy a horgon nem szabad spórolni.
Egyrészt az igazi sporthorgászok a halakra is odafigyelnek, így a lehető legkevesebb fájdalom árán hódolnak szenvedélyüknek. ( és itt a behatolás másodlagos, a nagyobb roncsolás épp a horog eltávolításakor fordul elő) Másrészt az sem mindegy, hogy a felfűzött csalit többször is fel tudjuk e használni, vagy a horog roncsolja azt eltávolításkor.
Matrix MXC-2 Barbless Pole Hossz: 10 cm...
Matrix MXC-2 Előkötött Horog Méret: 14 Hossz:...
Nevis 9314 Harcsázó Horog Méret: 6/0 - Nevis...
Nevis 9644 Harcsázó Horog Méret: 3/0 - Nevis...
Nevis Előkötött Pontyozó Horog Méret: 10-es - Előkötött...
Nevis Feeder Braid 4X 0,25mm 25 méter...
Nevis Feeder Csalitüskés Előkötött Horog Fonott Zsinórral...
Nevis Monofil Feeder Előkötött Horog Csalistopperrel - Méret:...
Nevis Monofil Feeder Előkötött Horog Csalistopperrel - Méret:...
Pole Position Strongbow Méret: 6 - Gamakatsu Pontyozó...
Preston Natural N-10 Barbed Méret: 18 - Preston...
Preston Natural N-20 Barbed Méret: 16 - Preston...
Preston SFL-B Spade End Barbless Méret: 16...
Preston XSH-B Spade End Barbless Méret: 12...
Preston XSH-B Spade End Barbless Méret: 14...
Preston XSH-B Spade End Barbless Méret: 16...
Reiva Jigfej 21 gramm - Méret: 4/0 - Reiva...
Reiva TR-19 Hármashorog Méret: 1 - Reiva Thor...
RidgeMonkey Ape-X Medium Curve Barbed Méret: 8...
RidgeMonkey RM-Tec Ape-X Beaked Point Barbed Méret:...
RidgeMonkey RM-Tec Ape-X Medium Curve 2XX Barbed...
RidgeMonkey RM-Tec Ape-X Snag Hook 2XX Barbed...
RidgeMonkey RM-Tec Ape-X Straight Point Barbed Méret:...
Savage Gear Horog Gumihalakhoz EWG Weedless BLN...